Többé nem kerülhet lúg a halba!

A kínai hatóságok közzétették a tiltott élelmiszeradalékok listáját, amelyek között még ipari festékanyagok, rovarölő szerek és csatornatisztításhoz használt vegyületek is vannak.

 A kínai élelmiszerek iránti bizalom visszaállítására indított négy hónapos kampány során az illegális, valamint a túlságosan magas koncentrációban használt adalékanyagokat kívánják kiszűrni.

A most közzétett, 17 adalékot tartalmazó lista néhány tétele már korábban is szerepelt a tiltott összetevők között szerepelt, azonban ez az eddigi legteljesebb összeállítás.  A betiltott anyagok között szerepel a bórsav, amelyet növényvédőszerként, az élelmiszeriparban tartósítószerként alkalmaznak, liszthez adagolva pedig a tésztafélék rugalmasságát növeli.

A formaldehid és a lúg használata is tilos, a lefolyótisztító adalékként és a szappangyártás egyik összetevőjeként ismert vegyi anyagokkal a tengeri halakat szokták kezelni, hogy frissebbnek tűnjenek. Az élelmiszerek megjelenését javító ipari festékek szintén a tiltott összetevők között szerepelnek.

A helyi élelmiszerellenőrök munkáját egy olyan jegyzékkel is segítik, amelyen a minőségi szempontból gyakran kifogásolt élelmiszerek szerepelnek. Kínában több mint 500 ezer élelmiszeripari vállalkozás működik, 70 százalékuk kevesebb mint 10 alkalmazottat foglalkoztat.

A listán szereplő, már korábban betiltott összetevő a Szudán-vörös (Sudan-red), amely rákkeltő ipari festék, illetve a melamin is, amelyet elsősorban a műanyagiparban használnak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo