Szakértői csoportot hoztak létre a V4-ek

A visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) területfejlesztéssel foglalkozó miniszterei létrehoztak pénteken Röjtökmuzsajon egy szakértői csoportot. A testület célja, hogy az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból a lehető legtöbb pénzt tudják lehívni a résztvevők. Nem kis összegről lehet szó, hiszen hazánk 2007. és 2013. között 24,6 milliárd eurót kapna kohéziós célokra.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A testület felállítását egyebek mellett az is indokolta, hogy május 10. és 11-e között Brüsszelben megvitatják a régi és az új tagállamok az EU új költségvetési időszakára vonatkozó regionális és kohéziós politikát – mondta Nagy Sándor. A Miniszterelnöki Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkára hozzátette: a harmadik kohéziós jelentés alapján úgy tűnik, hogy az EU-ban továbbra is első számú prioritás lesz a tagállamok társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeinek felszámolása, ám ez nem mehet a versenyképesség javításának rovására.

Ehhez csatlakozva Pavel Nemec, a cseh területfejlesztési miniszter kifejtette: sokkal hatékonyabb lesz a V4-ek fellépése, ha nem csak az egyéni érdekeikre koncentrálnak. Ráadásul az Unió is szívesebben támogat olyan projekteket, amelyek nem csak helyi, hanem regionális érdekeket szolgálnak. A V4-ek ebben már szereztek némi tapasztalatot. Nemec az Interreg, illetve a Phare CBC (határon átnyúló) pénzekből támogatott projekteket emelte ki.

Kérdésre válaszolva Irena Herbst, a Lengyel Gazdasági Minisztérium államtitkára is úgy vélekedett, hogy az együttműködés erősebbé teszi a benne lévő államokat. Ráadásul a V4-ek közös lobbija senki ellen nem szól, egyszerűen csak közös múltunkből fakadó racionalitás vezérli. Azt egyébként a májusi tanácskozástól egyik résztvevő sem várta, hogy esetleg a lobbinak köszönhetően több pénzhez juthatnak a V4-ek.
A jelentés alapján az új költségvetési időszakban összesen 336,2 milliárd euróhoz jut társadalmi-gazdasági kohéziót erősítő programokra. Nem hivatalos számítások esetében ezen időszakban Magyarországnak jutó összeg 24,6 milliárd euró lehet. A most megalakult testület első számú feladata lesz, hogy a V4-ek közösen, és így nagyobb súllyal lépjenek fel az EU-ban azért, hogy a résztvevő államok minél több pénzt tudjanak lehívni a strukturális és kohéziós alapokból.

Lapunk kérdésére, mely szerint a Nemzetközi Valutalap legújabb előrejelzése szerint az eurózóna gazdasági fejlődése jóval elmarad a világ többi régiójának növekedési ütemétől, emiatt elképzelhető-e, hogy előbb-utóbb a versenyképességet javító intézkedések forrásokat vonnak el a strukturális és regionális alapoktól az államtitkár nemmel felelt. Mint mondta: jelenleg úgy tűnik, hogy az EU fenntartja a támogatások jelenlegi szintjét. Nagy Sándor szerint ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a felzárkóztatás és a versenyképesség javítása csak együttesen képzelhető el.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo