Robbantássorozat Londonban

A reggeli órákban négy robbanás rázta meg a brit főváros központját, metróállomásokat és buszmegállókat. A halottak száma 38-ra, a sebesülteké mintegy 700-ra emelkedett. Leállt a forgalom, a vasúti közelkedés, biztonsági okokból korlátozzák a mobilhálózatokat. A tőzsdék indexei esnek, a forint is gyengült. Lehetséges, hogy az al-Kaida tette.


Ez maradt a buszból - BBC
Egymást követően négy robbanás történt csütörtök reggel a londoni City számos pontján, metróállomásokon és több buszjáraton is. Ugyan a rendőrség nem kommenálta azokat az értesüléseket, miszerint az iszlám szélsőségesek számlájára írhatók a detonációk, de a londoni média értesülései szerint legalább egy helyen robbantószerek nyomai maradtak.

Az egész City (egyes zóna) közlekedése megállt, a belügyminiszter és London rendőrfőnöke is azt tanácsolta a lakosságnak, hogy inkább ne menjenek ki az utcára. A közlekedés megbénult, a rendőrség lezárta a főbb utakat, nem járnak a buszok, sem a metróvonalak. A BBC tudósítása szerint legalább 33-anmeghaltak, a szétrepülő üveg és vasalkatrészek pedig több száz embert megsebesítettek, nem beszélve a füstmérgezést szenvedettekről.

al-Kaida?

A Skóciában,a legfeljettebb államok csúcsértekezletén részt vevő brit miniszterelnök, Tony Blair szerint nem kétséges, hogy terrortámadás történt, éppen a G8-csúcsra és arra időzítve, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdán Londonnak ítélte a 2012-es olimpia rendezési jogát. Blair szerint az különösen felháborító, hogy éppen a legszegényebb országok megsegítésére rendezett konferencia ideje alatt támadják meg Londont. A brit kormányfő nyilatkozata szerint az Egyesült Királyság kész felvenni (és folytatni) a harcot a terrorizmus ellen.


A helyszínek - BBC

Sir Ian Blair, London rendőrfőnöke egyelőre nem akart nyilatkozni a halottak és sebesültek számáról, és arra kérte a lakosságot, hogy csak sürgős esetben hívják a segélykérő vonalakat, mert a túlterhelt hálózatok megbénítják munkájukat.

Korábban a Vodafone szóvivője azt nyilatkozta, hogy a segélyhívásokat a normál hívások elé sorolják, így könnyen megbénulhat London mobilhálózata. Ez később, a délelőtt folyamán meg is történt,  bár egyes híresztelések szerint a hatóságok állították le a nem segélyhívásokat, mert attól tartottak, hogy további robbantások várhatóak, éppen mobiltelefonok segítségével.

Még hivatalosan meg nem erősített közlemény szerint a "Európai al-Kaida" aláírással jelent meg egy iszlámisták által látogatott internetes honlapon, amelyen a WTC-robbantásokért is felelős szervezet magára vállalta a londoni merényleteket. Egyelőre az sem megerősített, hogy néhány szemtanú szerint öngyilkos merénylők robbantották fel magukat a buszokon.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo