Putyin csak az erőből ért

„Kicsit arculcsapásnak érzem, hogy Donald Trump amerikai elnök Budapesten találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miközben nincs ott egyetlen európai sem” – jelentette ki Kaja Kallas, a kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő Luxembourgban.

Hangsúlyozta: minden készen áll ahhoz, hogy az uniós tagállamok hivatalosan is megkezdjék a csatlakozási folyamat következő szakaszát. Mint mondta, a reformok felgyorsítása kulcsfontosságú, különösen a korrupció felszámolása, az intézmények megerősítése és a jogállamiság területén. „Ez mindannyiunk közös érdeke” – tette hozzá.

A bővítési biztos kiemelte, hogy az ukránok több mint három és fél éve minden nap a szabadságukért és európai jövőjükért harcolnak, és mostanra bebizonyították, hogy elkötelezettek az uniós értékek mellett. „Ha most megállítanánk a folyamatot, az Oroszországnak és szövetségeseinek kedvezne” – figyelmeztetett Kos.

Arra a kérdésre, hogy miként reagál azokra az aggályokra, amelyeket Magyarország korábban megfogalmazott, a biztos elmondta: az Európai Bizottság minden lehetséges megoldást vizsgál annak érdekében, hogy a tárgyalások elindulhassanak. „Mindig hangsúlyozzuk, hogy a csatlakozás érdemalapú folyamat. Ukrajna és Moldova is teljesítették a feltételeket” – fogalmazott.

Hozzátette: Magyarország korábban nem ellenezte Ukrajna tagjelölti státuszának megadását, ezért most is arra számít, hogy Budapest támogatni fogja az első tárgyalási klaszter megnyitását. A magyar kisebbséggel kapcsolatban felmerült kérdéseket – emelte ki – az unió már az első tárgyalási szakaszban kész kezelni. (MTI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo