A Zsámbéki-medence tizenhárom önkormányzatát tömörítő kistérségi társulás, a ZSÁMERT összehangolt térségfejlesztési terv kidolgozását határozta el, hogy a régió települései egymást segítve kamatoztathassák adottságaikat. A kétfordulós Archidea II. pályázat tárgya a kistérség, területrendezési- és fejlesztési koncepciójának kialakítása. A kezdeményeszés egybevág azzal a törekvéssel, hogy a térségben jöjjön létre Közép-Európa első tudásvölgye. A tervpályázat eredménye alapul szolgál a tudásalapú régiófejlesztési program megvalósulása során létrejövő Campus, Innovációs Központ, Technológiai Park három pillérének, valamint számos környezetfejlesztési projekt létrejöttéhez is.
Az első forduló nyilvános, amelyben minden részvételre jogosult magyar és nem magyar nemzetiségű építész, építész iroda és tervezői csoport indulhat. E szakasz célja a Zsámbéki-medence, Budapest Nyugati Kapu térségének általános terület-felhasználási és beépítési tervének kidolgozása. A legjobb pályamunkák alkotói meghívást nyernek a második fordulóra, melynek során egy részletes rendezési terv és egy építészeti ötleteket és megoldásokat is tartalmazó tervjavaslat készítésére kerül sor. A bíráló bizottság az első helyezett pályamunkát 8000 euróval, a másodikat 3000 euróval, míg a harmadikat 1500 euróval díjazza. A pályázati dokumentációt 2004. február 19-től lehet megvásárolni, a regisztráció határideje 2004 március 29-e.
Ötletpályázat a magyar Szilícium-völgyért
Hogyan néz majd ki a 21. század közép-európai technológiai központja? Hogyan kerülhet egy magyar kistérség Európa élvonalába? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyar Építész Kamara, a Zsámbéki Medence Regionális Területfejlesztési Társulás (ZSÁMERT) és a Zsámbéki-medence Térségfejlesztő Kht. által 2004. február 19-én kiírt kétfordulós nemzetközi ötletpályázat, amelynek célja, hogy a mintarégióként kijelölt Zsámbéki-medencét felkészítse az amerikai Szilícium-völgy mintáját követő tudásvölgy befogadására.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.