Nem egészen érthető mi történt Orbán Viktorral. Az egykor oroszellenességéről hírhedt, csavaros eszű politikus 2014-ben 180 fokos fordulatot hajtott végre, amikor váratlanul Moszkvába utazott és a fideszes tábor tudta nélkül aláírta az egykor általa is bírált Paks2 egyezményt. Aztán rapid gyorsasággal elkezdte áthangszerelni a Fideszt. Összeveszett gyerekkori barátjával, a nagy hatalmú Simicska Lajossal, amiből aztán minden párttagtárs értett. Nincs kegyelem azoknak, akik ellenállnak az orosz medve barátságának. Az egykori hangosszájú fideszes antikommunisták ma pedig csendben lapítanak.

A külpolitika áthangszerelése is megkezdődött, Gyurcsány és a kommunisták mellé bekerült főellenségnek Brüsszel. A kommunista immár nem szitokszó, hiszen Orbán Viktor legfőbb szövetségesei között megtalálhatjuk a Kínai Kommunista Párt elnökét és a volt KGB ügynök Putyint. Önmagában persze a politikusi szélkakasság nem túl izgalmas, hiszen Magyarország történelmében számos példa akad hasonlóra, háborús helyzetben azonban ez a fajta viselkedés dönti el egy ország jövőjét és azt, hogy az aktuális vezető hazaárulóként vonul be a történelembe, vagy nemzeti hősként. Kádár János oroszbarátsága például nem volt megtérülő befektetés se neki, se a hazának.

A brit hadsereg volt vezérkari főnöke egyetért azzal, hogy az ukrán háború eszkalációja fenyeget, de nem Nyugat, hanem Moszkva felől. Richard Sherriff úgy látja, Ukrajna után Grúzia és Moldova következik. Úgy véli, Putyin már dolgozik is Grúziában, ahol a most elfogadott „külföldi befolyásról” szóló törvény már annak a jele, hogy a volt szovjet köztársaság eltávolodik a nyugatbarát iránytól, és visszatér Oroszország felé.