Nem lehet ezentúl indok nélkül felmondani

Tudomásul veszi a Fidesz az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntését, amelyben alkotmányellenességre hivatkozva megsemmisíti a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását lehetővé tevő törvényi rendelkezést. Az MSZP a kormánytisztviselők és a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátásának leállítására szólította fel a kormányt, az LMP üdvözölte, a Jobbik pedig megnyugvással vette tudomásul a döntést.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az Ab egyhangú határozatban alkotmányellenesnek mondta ki a köztisztviselők jogállásáról szóló törvénynek azt a szabályát, amely a munkáltató számára lehetővé teszi a köztisztviselők indokolás nélküli felmentését. Az alkotmánysértő rendelkezést a testület a határozat közzétételét követő nappal semmisítette meg.

Kormánypártok

A nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke az MTI-nek azt mondta, megkeresik az alkotmányos megoldást. Kósa Lajos úgy fogalmazott, az Ab korábbi, a kormánytisztviselőkkel kapcsolatos döntésének az "unokatestvére" a mostani. Emlékeztetett ugyanis, hogy a testület már korábban alkotmányellenesnek minősítette a kormánytisztviselők indoklás nélküli felmentéséről szóló rendelkezéseket, így várható volt, hogy a köztisztviselők esetében is így dönt.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint ha az állampolgárokra nézve kötelező, akkor a jogalkotókra is az az Alkotmánybíróság döntése. A kisebbik kormánypárt az MTI-vel azt közölte, pontosan tanulmányozni kívánják az Alkotmánybíróság döntését, s ennek megfelelően rendezik majd a kérdést. 

Ellenzék

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt és a köztisztviselőket alkalmazó önkormányzatokat, hogy azonnal állítsák le a kormánytisztviselők és a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását - mondta Lamperth Mónika, a szocialisták közjogi kabinetvezetője az MTI-nek. Lamperth Mónika emlékeztetett arra, hogy az Ab februárban már megállapította: alkotmányellenes a kormánytisztviselők indokolás nélküli felmentésének lehetősége. Ezt a rendelkezést akkor május végi határidővel semmisítette meg a testület.

Az LMP üdvözölte a keddi döntést. Szilágyi Péter, a párt országgyűlési képviselője az MTI-nek elmondta: az Ab döntése arra figyelmezteti a Fideszt, hogy a készülő új alaptörvény ellenére sem vonhatja ki magát a jelenlegi alkotmány hatálya alól. A politikus szerint az Alkotmánybíróság olyan állításokkal támasztotta alá egyhangúlag hozott határozatát, amelyeket az LMP is hangsúlyozott a jogszabály elfogadása előtti vitában.

A Jobbik aggodalmai beigazolódásaként, megnyugvással veszi tudomásul az Alkotmánybíróság döntését. Bertha Szilvia, a párt országgyűlési képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében egyebek mellett arra emlékeztet, hogy a Jobbik korábban beadványban kérte a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény ezen pontjának megsemmisítését.

A verdikt
Az Alkotmánybíróság a döntésről szóló közleményében utalt arra, hogy korábban, 2011 februárjában hozott határozatában megállapította, alkotmányellenes a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján foglalkoztatott személyek indokolás nélküli felmentésének lehetősége. A mostani határozatában az Ab kimondta: a korábban kifejtett alkotmányossági indokok alapján a munkáltató részére biztosított korlátlan felmentési jogkör a köztisztviselők esetében is alkotmányellenes. Az indokolás nélküli felmentés lehetősége a köztisztviselők esetében is sérti ugyanis a jogállamiság elvét, a munkához való jogot, a közhivatal viseléséhez való jogot, a bírósághoz fordulás jogát, valamint az emberi méltósághoz való jogot. Az Alkotmánybíróság most sem vitatta, hogy az államszervezet hatékony működése indokolhatja a közszolgálati jogviszonyban álló tisztviselők felmentési lehetőségének könnyítését a korábbi szabályozáshoz képest. Ennek azonban álláspontja szerint nem lehet módja a munkáltatói jogok gyakorlójának korlátlan döntésre való felhatalmazása. Mint írták, a megsemmisítés időpontjának meghatározásakor az Ab figyelemmel volt arra, hogy - szemben a kormánytisztviselői jogviszonyra vonatkozó szabályozással - a köztisztviselői jogviszony megszüntetése az indokolás nélküli felmentést lehetővé tevő rendelkezés megsemmisítésével átmenetileg sem marad szabályozatlan.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo