Nem lehet elutasítani az örökbefogadást csak azért, mert a kérelmező meleg

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a gyámhatóság elutasító határozatát és új eljárásra kötelezte a gyámhatóságot egy meleg kérelmező ügyében, akinek örökbefogadásra való alkalmasságát a hatóság – a gyermekvédelmi szakszolgálat és a pszichológus támogató véleménye ellenére elutasította. Az ítélet hangsúlyozza: a gyámhatóság nem veheti át a jogalkotó szerepét, nem hivatkozhat a jogszabályban nem szereplő kizárási okra (a kérelmező szexuális irányultságára), és köteles egyéniesített vizsgálatot lefolytatni.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

„A Fővárosi Törvényszék ítélete több szempontból is jelentős: egyrészt behatárolta azon szempontok körét, amelyet az örökbefogadásra való alkalmasság során mérlegelni lehet, és kizárta a jogon túli, spekulatív érveket. Emellett egyértelműsítette, hogy az eljárásban milyen szerepe van a gyámhatóságnak és milyen a miniszternek. Nem lehet tehát mondvacsinált, hipotetikus indokokkal elgáncsolni az örökbefogadásra egyébként alkalmas személyek kérelmeit, és az eljárás egyetlen pontján sem lehet diszkriminatív módon eljárni. Ez alól a mérlegelés körében hozott döntések sem kivételek." – kommentálta a döntést Polgári Eszter, a Háttér Társaság Jogi programjának vezetője.

Az örökbefogadás szabályai 2021 márciusában változtak meg jelentősen. Azóta a nem házasságban élő örökbefogadásra jelentkezők csak külön miniszteri engedéllyel kaphatnak alkalmas minősítést, tehát nem a szakemberek, hanem egy politikus mondja ki a végső szót az alkalmasság kapcsán. A hatáskörrel rendelkező minisztérium tájékoztatása esetén eddig a miniszter valamennyi felterjesztett kérelmet jóváhagyott. A Háttér Társaság tapasztalatai szerint azonban az azonos nemű párkapcsolatban élők kérelmei el sem jutnak a miniszterhez, mert a helyi hatóságok lebeszélik az ilyen kérelmezőket a kérelem benyújtásáról, vagy – mint a jelen ügyben is történt – alkalmatlanságot megállapító döntést hoznak. A Háttér Társaság több 2021 márciusa előtt és azt követően indult eljárásban nyújt jogi képviseletet, ezek közül a bíróság eddig minden esetben megállapította, hogy a gyámhatóság elutasító döntése jogellenes volt.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo