Kiderült a NATO álláspontja a magyarok Ukrajnai szerepvállalásáról

A NATO brüsszeli védelmi miniszteri értekezletén megerősítést nyert, hogy Magyarország kimarad a szervezet ukrajnai szerepvállalásából - közölte a honvédelmi miniszter Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter szerint nagyon fontos, hogy a NATO megőrizze védelmi jellegét. Ezért is tartja kiemelt jelentőségűnek, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral abban állapodtak meg, hogy Magyarország kimarad a NATO ukrajnai háborúhoz kapcsolódó szerepvállalásból, amelyet 31 ország részvételével tervez végrehajtani - jelentette az MTI.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Orbán Viktor miniszterelnök sok mindent megtárgalt a héten a Karmelitában
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Orbán Viktor miniszterelnök sok mindent megtárgalt a héten a Karmelitában
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Magyarország sem pénzt, sem fegyvert, sem katonát nem ad ehhez az együttműködéshez, azonban nem is blokkolja azt - hangsúlyozta Facebook videójában a honvédelmi miniszter.

Magyarország tavaly már elérte, idén pedig fenntartja és a jövőben is fenntartja a nemzeti költségvetés kétszázalékos GDP szintjét a védelmi kiadásokban. „Ezzel a NATO elit csoportjába tartozunk" - emelte ki a honvédelmi miniszter.

Elmondta, hogy az ország a továbbiakban is magas létszámmal részt vesz a katonai szervezet több nemzetközi missziójában, légtérrendészeti feladatokat lát el a balti országokban és a szomszédos országokban, valamint NATO-hadosztályparancsnokság is működik Magyarország területén.

A miniszter közölte azt is, hogy az értekezletén jelen volt az ukrán védelmi miniszter, akinek felhívta a figyelmét arra, hogy a magyar kisebbség aktívan részt vesz a háborúban. Úgy fogalmazott, hogy közülük „többen a legmagasabb, legnagyobb áldozatot is meghozták, életüket adták Ukrajnáért." Ezért joggal várható el, hogy az ukrajnai magyar kisebbség minden korábban megszerzett jogát „megkaphassa" - tette hozzá.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo