A világháborúban azért ott leszünk, ez Orbán Viktor és a NATO-főtitkár megállapodásának a lényege

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Orbán Viktorral történt tárgyalása után elmondta, a magyar miniszterelnök biztosította arról, hogy Magyarország továbbra is megfelel minden vállalt kötelezettségének. Ugyanakkor Ukrajnával kapcsolatban közölte, az nem NATO kötelezettség, hogy minden műveletben, minden államnak részt kell vennie. Ez pedig egészen addig igaz, ameddig a washingtoni szerződésben kollektív védelemmel kapcsolatos kötelezettségnek, amúgy egy tagország megfelel.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A NATO alapító szerződésének 5. cikke kimondja, miszerint a NATO egy kollektív védelmet hirdető szövetség, melyben bármely tagállam vagy tagállamok elleni fegyveres támadást úgy értelmeznek, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke alapján egyénileg és kollektíven is megteszi a szükséges lépéseket a béke és biztonság helyreállítására. Röviden tehát a támadást, akár egyetlen NATO-szövetséges ellen, mindenki elleni támadásként fog kezelni a szövetség, ezáltal lefektetve a katonai szövetség elrettentésének az alapját, hiszen a szövetség több állama (Egyesült Államok, Egyesült Királyság és Franciaország) is atomhatalom.

Minden NATO kötelezettségünknek eleget teszünk
Minden NATO kötelezettségünknek eleget teszünk
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Összefoglalva Budapesten egeret vajúdtak a hegyek, vagyis minden marad a régiben, egészen addig a pontig, amíg Oroszország meg nem támad egy NATO-tagállamot. Akkor életbe lép a NATO alapító szerződésének 5. cikke és akkor a magyar hadsereget is mozgósítani kell. Ebben értett most egyet Jens Stoltenberg és Orbán Viktor. Azt kell mondani, hogy ez egy teljesen normális megállapodás, nem véletlen, hogy a felek láthatólag elégedetten álltak fel a tárgyalóasztaltól. Stoltenberg a médiában megjelenő hadoválások után megkapta a számára szükséges pontos választ, Orbánnak pedig Ukrajna ügyében a NATO felé egyelőre továbbra sem kell csinálnia semmit, hacsak nem támadnak meg egy NATO-tagállamot az oroszok. A nagy kérdés, hogy ehhez az orbáni oldalsasszéhoz mit szól Putyin? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához viszont tudnunk kellene a XXI. század legnagyobb magyar politikai rejtélyét, hogy vajon miért fordult 180 fokot Orbán Viktor? Hogyan lett a legelszántabb oroszellenes magyar politikusból Moszkva legjobb barátja? Ez ügyben a spekulációk száma végtelen, néhányat mi is közöltünk korábban. Az is kérdés, hogy ismét magához rendeli-e Putyin Orbánt, ahogy tavaly októberben tette és ami után olyan felvételeket közölt az orosz média, amelyeken a magyar kormányfő igen zavarodottan viselkedett. A találkozó tartalmáról csak semmitmondó információk jelentek meg, így máig nem tudni, hogy miért kellett rapid módon Orbánnak Putyinhoz szaladni, ami akkor jelentős nemzetközi tiltakozást váltott ki.

Véleményvezér

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo