Mezőgazdasági nagyüzem vagy családi biogazdálkodás? Melyiknek van inkább helye a Európai Unió tagjaként Magyarországon? Lényegében ezt a kérdést teszi fel a Védegylet nevű környezetvédő szervezet, amikor a nyílt levélben tiltakozik az ellen, hogy a környezetkímélő mezőgazdálkodás támogatására szánt 19 milliárd forint 60 százalékát át kívánja a kormány csoportosítani a SAPARD-hoz, ahol elsősorban a hagyományos – jellemzően nagyüzemi – mezőgazdaság és a vidékfejlesztés támogatására van lehetőség. A levélben a zöldek brüsszeli forrásaikra hivatkoznak, és hangsúlyozzák: a tervezett átcsoportosítás duplán ésszerűtlen, ugyanis az agrár-környezetvédelmi támogatások esetén minden egyforintnyi magyar költségvetési forráshoz Brüsszel további négyet tesz hozzá, s az így megszerezhető pénzek jó részétől a módosítás nyomán elesnénk, a keretcsökkentés pedig a legmostohább körülmények között, lápos, mocsaras földeken gazdálkodókat hozná még hátrányosabb helyzetbe. Más értesülések szerint a SAPARD-pályázatok vártnál nagyobb pénzigénye miatt a tárcánál valóban átcsoportosításokat terveznek, ám döntés vagy előterjesztés még nem született. (l. r.)
Nagyüzem vagy családi biogazdálkodás?
A Védegylet nevű környezetvédő szervezet nyílt levélben tiltakozik az ellen, hogy a környezetkímélő mezőgazdálkodás támogatására szánt 19 milliárd forint 60 százalékát át kívánja a kormány csoportosítani a SAPARD-hoz.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.