MKIK-iroda Brüsszelben

Irodát nyitott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az unió központjában, remélve, a kapcsolatépítés és erősítés hasznára lehet az üzleti életnek.

Hosszú előkészületek után november 21-én megnyitotta saját irodáját Brüsszelben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.   Tette ezt azt is deklarálva, hogy Magyarország uniós csatlakozásával a kamara európai szintű képviseletének megteremtése egyre sürgetőbbé  vált. Az ország gazdasági integrációja erős, a kivitel 80 százaléka az EU-ba irányul, a behozatal 72 százaléka pedig onnan származik. A gazdaságot érintő jogalkotás túlnyomó többsége uniós hatáskörbe került, mely a jogharmonizáció révén kerül át a tagországok jogrendjébe. A brüsszeli kamarai képviseleti iroda létrehozásával hatékonyabbá válik az európai szintű, gazdaságot érintő jogi szabályozás befolyásolása, az ezzel kapcsolatos lobbi tevékenység. További előnyt jelent az európai uniós pályázati lehetőségek eddiginél szélesebb körű kihasználása, valamint a kamarai szolgáltatások körének bővítése.

Az európai nemzeti kamarák közül egyébként tizenhat működtet Brüsszelben képviseleti irodát, ebből tizenegy uniós tagország, öt pedig EU-n kívüli ország kamarája. Magyarországon a vállalkozói szervezetek közül néhány (így az MGYOSZ, Iposz) már rendelkezik brüsszeli képviselettel, az MKIK eddig elsősorban költségvetési okok miatt nem hozta létre irodáját.

A brüsszeli kamarai képviselet feladatai közé tartozik a magyar gazdaság érdekeinek képviselete európai szinten, ennek érdekében a lobbizás - közvetlenül az Európai Unió intézményeinél önállóan, illetve más szervezetekkel közösen. Az irodán keresztül könnyebb a kapcsolattartás az Európai Bizottság főigazgatóságaival, az Európai Parlament képviselőivel, az Európai Bírósággal, a gazdasági és szociális bizottsággal, európai szintű lobbi-szervezetekkel. Az iroda tevékenységi körébe tartozik az uniós információk összegyűjtése és továbbítása, különös tekintettel a jogalkotásra és a pályázati lehetőségekre. Az információ rendszeres hírlevél formájában a kamarai honlapon, a területi kamarák hírleveleinek keretében jut el a tagokhoz. Könnyebbé válik a pályázati lehetőségek felderítése és továbbítása a kamarai rendszerhez. A brüsszeli kamarai képviselet eredményes működése érdekében fontos, hogy szoros együttműködést alakítson ki Magyarország EU melletti állandó képviseletével, a magyar EP képviselőkkel, közös érdekérvényesítést igénylő kérdések esetén más magyar vállalkozói szervezetek képviselőivel, illetve az Európai Kereskedelmi és Iparkamarai Szövetséggel.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo