Miről lesz szó a parlamentben?

Négynapos ülést tart jövő héten a parlament; a jövő évi büdzsét magalapozó törvények általános vitája hétfőn kezdődik, a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitája pedig pénteken lesz az Országgyűlésben.

Hétfőn kezdődik a 2011. évi költségvetést megalapozó "salátatörvény" általános vitája, ennek időkerete négy óra húsz perc. Az Országgyűlés sajtófőnöke korábban elmondta: a vitában felszólalhatna Kopits György, de a Költségvetési Tanács elnöke nem kívánt élni a lehetőséggel.

A parlament hétfőn megválasztja a MÁV Zrt. gazdasági helyzetét vizsgáló parlamenti bizottság tagjait. A Fidesz később közli jelöltjei nevét, az MSZP Göndör Istvánt, a Jobbik Korondi Miklóst, a KDNP Spaller Endrét, az LMP Jávor Benedeket javasolja a testületbe.  

Ugyancsak hétfőn lesz a jogalkotásról, illetve a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvényjavaslatok záró szavazása.

Ha nem érkezik a javaslathoz módosító indítvány, akkor szavazhat a Ház Balla Mihály (Fidesz) azon kezdeményezéséről, mely szerint a jövőben olyan kormánytisztviselő is kinevezető lesz külképviseleti vezetőnek, aki betöltötte a 70. életévét. (A Népszabadság csütörtökön írt arról, hogy Szapáry György kinevezése érdekében módosítanák a kormánytisztviselőkről szóló törvényt, így lehetővé válik, hogy a miniszterelnök gazdasági főtanácsadóját kinevezzék washingtoni nagykövetnek.)

Kedden és szerdán törvényjavaslatok vitája zajlik majd az Országgyűlésben: kedden kezdődik egyebek közt a büntető tárgyú, a naptári napban való határidő-számítással összefüggő, illetve az állami tulajdonú szakosított pénzintézetekre vonatkozó, a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatok, illetve három agráriummal kapcsolatos indítvány általános vitája. Több részletes vita is lesz kedden: az egyes rendészeti tárgyú törvénymódosítások, a minisztériumok felsorolásáról szóló és az iparjogvédelmi jogszabályok, valamint a 2011-es népszámlálásról szóló törvény módosításáé.

Szerdán egészségügyi tárgyú, valamint honvédelemmel kapcsolatos törvénymódosítások vitáját kezdi el a Ház. Pénteken lesz a jövő évi költségvetés részletes vitája, tízórás időkeretben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo