Miről volt szó az operatív törzs szerdai tájékoztatóján? Részletek

Ismételten nem sok jó hírrel tudott szolgálni tájékoztatóján az operatív törzs.

Aki már átesett a betegségen, lehetőség szerint adjon vért, mert rekord sokan vannak most kórházban Coviddal, hívta fel a figyelmet Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Továbbra is romlanak a napi korona-statisztikák, egyre több fertőzött kerül kórházba,

sokszor egy egész család olyan súlyosan megbetegszik, hogy közösen vonulnak be, kórházba érkezés után pedig órákon belül lélegeztetőgépre szorulnak,
mondta Müller Cecília tisztifőorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján. Müller kiemelte:

két harmincas fiatal is meghalt a betegségben mára virradóra, még teljes adat nem áll rendelkezésre róluk, de jelen tudásuk szerint egyiküknek sem volt alapbetegsége.

Ez fontos, nagyon figyelmeztető jel, mondta Müller, aki ismét hangsúlyozta a higiéniás és egyéb vírusvédelmi szabályok betartásának fontosságát.

Az aktuális koronavírus-adatok itt olvashatók
"Úgy tűnik, hogy kicsit fogy az erőnk, ezt nem engedhetjük meg ebben a szakaszban", mondta Müller, utalva arra, hogy az emberek egy év után már tényleg belefásulnak a kézmosásba, maszkviselésbe, egyebekbe. Viszont "jelen helyzeteben ezek a szabályok minimumkövetelmények."

Müller és társai a háziorvosokat arra kérik, hogy továbbra is az időseket oltsák elsősorban, szeretnék, ha most már a 80 év felettiek beoltásával végeznénk. A háziorvosok többsége ma kapja meg az AstraZeneca vakcináját, a kórházi oltópontokon jelenleg Szputnyikkal és Pfizerrel végzik az oltást, sorolta az aktualitásokat a tisztifőorvos.

Azt még kiemelte Müller, hogy a kórházi kezelésre szoruló koronások számának megugrása miatt megnő a vérplazma iránti igény is. Azt kéri Müller, hogy aki átesett a betegségen, és szívesen segítene azokon, akik most súlyos betegen fekszenek a kórházakban, jelentkezzenek a véradó állomásokon plazmaadásra. A plazmaadás feltétele, hogy az adakozónak legalább két hete tünetmentesnek kell lennie. Jellemzően a 18-60 év közöttiek adhatnak antitestes vért, az idősebbek csak külön elbírálás alapján.

Kérdések

A brit variáns fertőzési rátája meghaladja a hármat, míg az alap koronavírusnál ez 2 és 3 között volt. Ez azt jelenti, hogy a múlt hét óta megnőtt a vírus reprodukciós rátája? Müller: nem egészen. A brit mutáns valóban fertőzőbb, egy személy 3-4 másiknak is át tudja adni. De ilyen akkor történik, ha semmiféle védekezés nincs: se távolságtartás, se kézmosás, se maszk, se szellőztetés. Jelenleg, mutatott rá Müller, itthon a brit variáns tényleges, gyakorlati reprodukciós rátája 1,3 a védekezési előírások betartása miatt. Ez jól hangzik, de nem elég, mert míg az 1 fölött van, addig terjed a vírus, 1-nél van stagnálás, és csak akkor kezd el majd visszaszorulni a járvány az országban, ha a ráta 1 alá csökken.

Aki pozitív, de csak enyhék a tünetei, az is szedje a favipiravirt, vagy csak a súlyos tünetektől szenvedők? Müller: hallgassunk az orvos javaslatára.

Aki már volt beteg, de újrafertőződik, enyhébb második lefolyásra számíthat? Müller: nehéz kérdés, mert maga a kórokozó is változik. A szakirodalom jellemzően arról számol be, hogy aki átesett rajta, annak valószínűleg utána ellenanyagai vannak a szervezetében, így a második fertőződés általában enyhébb lefolyású.

Kiss Róbert rendőr alezredes számai

  • 575 maszkviselési szabálysértésnél intézkedtek tegnap a rendőrök
  • 525 volt ebből közterületi maszkviselési szabályok megsértése miatt
  • 22 történt a tömegközlekedési eszközökön vagy megállókban
  • 28 pedig boltokban, plázákban
  • 339 intézkedés volt a kijárási tilalom megsértése, illetve csoportosulás miatt
  • 14 kutyasétáltató túl messze sétáltatott
  • 4 ember csoportosult
  • 8033 új hatósági házi karantént rendeltek el
  • 0 esetben intézkedtek tegnap vendéglátóhelyeken

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo