Bár központi forrásból ma már csak stadionrekonstrukcióra, utánpótlás-nevelésre, illetve a labdarúgó szövetségen keresztül jut pénz a profi csapatoknak, sokan mégis úgy érzik, hogy ez is túl sok. A várakozásnak megfelelően a nők, a középkorúak, és a nyugdíjasok szeretnék, hogy a jelenleginél kevesebb állami forrást költsenek a profi futballra. A friss felmérés szerint a férfiak, a tanulók, valamint a legalacsonyabb egyéni jövedelemmel rendelkezők az átlagosnál magasabb arányban gondolják, hogy a jelenleginél többet kellene költeni közpénzekből a profi labdarúgásra. Felülreprezentáltak a fiatalok, azaz a 18 és 39 év közöttiek, valamint a Fidesz szimpatizánsai azok között, akik a jelenlegivel azonos vagy nagyobb mértékű köztámogatást szeretnének a profi labdarúgás számára.
A felnőtt magyar lakosság több mint fele nem ért egyet azzal az állítással, hogy ha az állam többet költene a foci támogatására, akkor az eredményesebb lenne, ugyanakkor minden ötödik ember éppen ebben látja a javulás egyik kulcsát. E kérdésben minden negyedik válaszadó bizonytalan volt, így nem is tudta megmondani véleményét, vagy egyik válaszlehetőség mellett sem tette le voksát. Természetesen, akik szerint többet kellene költenie az államnak a profi labdarúgásra, azok határozottan egyetértenek azzal is, hogy ettől eredményesebb lenne a magyar foci.
Vezetés a felelős
A felmérés adatai azt mutatják: a lakosság egyharmada szerint elsősorban a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a klubok vezetői a felelősek a labdarúgás jelenlegi helyzetéért, míg minden negyedik lakos a játékosokra hárítja azt. A politikusokat, az edzőket, valamint a befektetőket már ennél jelentősen kevesebben gondolják felelősnek a magyar foci helyzetéért.
Érdekes, hogy az MLSZ-t és a klubok vezetőit a férfiak, a munkaerő-piaci státuszukat tekintve aktívak és a vizsgálatban részt vevők közül a legmagasabb egyéni jövedelemmel rendelkezők tartják leginkább felelősnek, azért, ahol a magyar foci jelenleg tart.
Amilyen népszerű a futball, éppen olyan fontos a politika számára is. Az államszocialista időkben a nemzeti tizenegy teljesítménye nemcsak a sportdiplomácia egyik leglényegesebb eszköze, de az országimázs alappillére is volt. Jelentős állami pénzeket áldoztak a futballklubok fenntartására, de a rendszerváltás után a focit is utolérte a pénztelenség. Már az Antall-kormány évről-évre kevesebb pénzt szánt a honi labdarúgásra, a Horn-kormány alatt folytatódott ez a tendencia.
Stadionok, politikai tőke
A foci az Orbán-kormány ideje alatt került leginkább a politikai érdeklődés középpontjába. A Fidesz és az FKgP vezérkara idejében felismerte a foci támogatásában rejlő társadalmi tőkét. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a kisgazdák elnökének, a földművelési miniszter Torgyán Józsefnek Fradi-elnökké választása. Nemcsak a stadionok korszerűsítésére megszavazott ötmilliárd forint esik erre az időszakra, de a ciklus végén indult útjára az utánpótlás-nevelés helyzetét rendezni kívánó Bozsik-program is, amely 2005-ben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elismerését is elnyerte. Ugyanakkor nem volt konfliktusmentes ez az időszak sem. Deutsch Tamás sportminiszterségéhez fűződik Kovács Attila MLSZ-elnök nagy vihart kavaró elmozdítása, majd a nemzetközi szövetség, a FIFA nyomására történő visszahelyezése, illetve a mai napig a raktárokban porosodó stadion-beléptetőkapuk gyakran felemlegetett ügye is.
A politikai hangsúlyokat máshová kívánta helyezni a 2002-ben szocialista vezetés alá került sportminisztérium. Gyurcsány Ferenc szakminiszterként jelentést kért arról, hogy hogyan jut közvetett, illetve közvetlen módon állami pénz a futballklubokhoz, azzal a kimondott céllal, hogy megszüntessék a közpénzek áramlását a profi labdarúgásba. A 2002-ben elindult stadionrekonstrukciós-programmal ugyanakkor ez a kormány is költött az infrastruktúrára: 19 stadiont korszerűsítettek.
A fejlesztésre fordított milliárdok ellenére Magyarországon továbbra sincs olyan stadion, amely alkalmas lenne egy világverseny lebonyolítására. Leginkább ez az oka, hogy minden sportdiplomáciai erőfeszítés ellenére eddig egyik kabinet sem tudott triumfálni az Európa-bajnokság rendezési jogának megszerzésével. Először a 2004-es, majd a 2008-as, idén pedig a 2012-es kontinensbajnokság megrendezésének lehetősége úszott el, pedig a kormányzat minden esetben magas szinten támogatta a pályázatokat.
Marketingpénzek
Európában a futball az elmúlt két évtizedben vált gazdasági nagyhatalommá. Igaz, az úgynevezett "Big Five" országok bajnokságait külön kell választani a többitől. Az "öt nagy" bajnokság - az angol, a német, az olasz, a spanyol és a francia - összesített árbevétele az európai futballpiac összesen 12,6 milliárd eurós forgalmának több mint felét (6,7 milliárd eurót) tette ki 2006-ban. A nagycsapatok ma már igazi globális márkák: mezeik, a pályáik, sztárjátékosaik mind-mind hatalmas értékkel bíró reklámhordozók. Amikor David Beckham a Real Madrid gárdájához igazolt, a számával és nevével ellátott mezek még azon a nyáron visszahozták közel 18 millió fontos "vételárát". A legjobban csengő hazai márkanév, a Fradi több piacon is felütötte a fejét: létezett sör, tojás, televízió, whisky is ezen a néven. Márkaértékét példázza, hogy a korábbi tulajdonos, Várszegi Gábor a klub eladása után is megőrizte a csapathoz kapcsolódó marketingjogokat.
Európában gyakori, hogy csillagászati összegek cserélnek gazdát egy-egy szponzori szerződés keretében. Míg a világszerte nézők millióit vonzó angol első osztálynak, a Premier League-nek a Barclay's négy évre közel 27 milliárd forintnak megfelelő fontért adhatta a nevét, addig a korábbi névadó Arany Ászok 300 millió forintért lehetett a hazai NB1 névadója a 2004-2005-ös szezonban.
Minél magasabb egy bajnokság színvonala - a játék és a közvetítés minőségétől kezdve a stadionok hangulatáig - annál nagyobb rá a kereslet. Ez az oka annak, hogy míg a világbajnokság és a Bajnokok Ligája közvetítési jogáért óriási presztízsharc dúl, addig a magyar NB1 a mostohagyermek. Szinte minden évben más televíziós társaság közvetíti, de egyik csatornán sem sikerült elérni, hogy a futballban főműsoridőnek számító szombat-vasárnap délutáni vagy esti műsorsáv közelébe kerüljenek a mérkőzések. Igaz, ezt a döntést a nézőszámok is segítik: a bajnoki meccsek nézettsége meg sem közelíti a kereskedelmi televíziózásban lélektani határnak tartott tíz százalékot, tartósan inkább a három százalék körül alakult.
