Megtéríti-e valaki a viharban kidőlt fa által okozott károkat?

Minden évben előfordul, hogy egy-egy tomboló vihar által kidöntött fa gépjárművekre dől, vagy az erős szél által tetőről lesodort cserepek okoznak károkat. Ilyen esetekben csak a megfelelő biztosítás esetén járhat kártérítés vagy esetleg biztosítás hiányában is kötelezhető valaki a kár megtérítésére?

Kép:MTI

A kártérítés általános szabálya

Azt az esetet, ha a kárt okozó és a kárt elszenvedő személy között nincs szerződéses kapcsolat, a jog az ún. szerződésen kívül okozott kár kategóriájába sorolja. Leegyszerűsítve a dolgot, ide tartoznak az olyan, más személynek okozott károk, amelyet valaki nem szerződésben vállalt kötelezettsége megszegésével okoz.

A kárt annak kell megtérítenie, aki a kárt okozta. Ez tehát azt jelenti, hogy a kár és a károkozó személy magatartása (tevékenysége, mulasztása) között ok-okozati összefüggésnek kell lennie. A károkozó akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. Ezt akkor tudja bizonyítani, ha igazolja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt. A fenti példából kiindulva, ha a tetőtől letépett cserepek esetén a tulajdonos bizonyítja, hogy a tetőt megfelelően karbantartotta, a cserepek az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályok betartásával kerültek elhelyezésre, akkor mentesül a felelősség alól.

Természetesen nem beszélhetünk kártérítésről abban az esetben, ha a kárt jogszerűen okozták (pl. a károsult beleegyezésével okozták, vagy jogszabály engedélye alapján).

Viharban kidőlt fa okozta károk

A kidőlt fa, letört ágak által okozott károkért rendszerint a fa tulajdonosa felelős. Magánterületen álló fa esetén ez az ingatlan tulajdonosát jelenti, közterületen található fa esetén pedig a gyakorlatban a helyi önkormányzatot, illetve a közútkezelőt. A tulajdonos kötelessége, hogy fáit gondozza, és szükség esetén a veszélyessé vált, elöregedett növényeket eltávolítsa. Amennyiben e kötelezettségének eleget tett, azonban ennek ellenére a vihar kidönti a fát, akkor az esetleges károkért nem felelős, hiszen magatartása nem volt felróható. Megtette, ami általában elvárható a fák gondozásával kapcsolatban, nem kellett többet tennie a kár megelőzése érdekében.

Brutális rohamra készülhetnek a biztosítók
Brutális rohamra és rekordkifizetésre készülnek a biztosítók az országon végigsöprő vihar után. A kár egyelőre felbecsülhetetlen, az igényeket azonban legkésőbb három napon belül be kell jelenteni. Az átlagosnál jóval több vitás eset is lehet, ezek intézése lassabban zajlik majd.
Tehát, ha egészséges, megfelelően gondozott fát dönt ki a vihar – különösen, ha rendkívül erős széllel jár - akkor általában nem számíthat a tulajdonostól kártérítésre az, akinek az autójában emiatt kár keletkezett. Ha viszont a tulajdonos nem gondozta megfelelően a fát, és a szélerősségből arra lehet következtetni, hogy megfelelő gondozás (szükség esetén kivágás) esetén a fa nem dőlt volna ki, akkor a tulajdonos köteles a kárt megtéríteni.

Természetesen az időjárási körülményeknek is jelentősége van, ugyanis a kirívóan erős, a „megszokott” nyári viharoknál jelentősen erősebb szél, amely adott esetben még egészséges, gondozott fákat is letarolt, olyan körülménynek minősülhet, ami akár mentesítheti a tulajdonost a felelősség alól.

Jobb, ha van biztosításunk

A fentiektől eltérő eset persze, ha rendelkezünk biztosítással. Ebben az esetben a biztosító a biztosítási feltételek szerint téríti a kárunkat. Gépjárművek esetén fontos tudni, hogy a kötelező felelősségbiztosítás a viharkárt nem téríti, ehhez cascóval kell rendelkeznünk.

Érdemes figyelni arra, hogy a károsultat kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség terheli. Ha tehát a kárt megfelelően dokumentáltuk (fényképek, videofelvétel stb.), akkor amint van rá mód, kezdjük meg a lehetséges javításokat, ill. a további károk megelőzését. Ellenkező esetben a biztosító arra hivatkozhat, hogy a kár egy részét nem téríti meg, mivel az már amiatt következett be, hogy e kötelességének a károsult nem tett eleget. Tipikus például, hogy a viharban leszaggatott tetőcserepek helyét elfelejtik befedni (pl. fóliával), és egy későbbi esőzés további kárt okoz az épületben, amit a biztosító már nem térít meg.

Dr. Szabó Gergely ügyvéd Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo