Magyarország kedvelt célpontja a szolgáltatás-kihelyezésnek

Minden tizedik európai vállalatból négy már megkezdte szolgáltatási tevékenységeinek külföldre való kihelyezését, derült ki az első, vezető európai cégek offshore stratégiájáról szóló átfogó tanulmányból.

Elsősorban brit, Benelux államokbeli és német származású cégek helyezték már offshore területre szolgáltatási tevékenységük egyes részeit - állapítja meg az a kutatás, amit az UNCTAD és a Roland Berger Stratégiai Tanácsadó Cég közösen végezett, vállalatok olyan reprezentatív mintáját vizsgálva, melyek az 500 vezető európai vállalat teljes bevételének több mint 20%-át adják.
Ezen országok - ns köztük is elsősorban Anglia - vállalatai kínálják az összes kihelyezett, szolgáltatás-szektoron belüli álláslehetőségek 90%-át, s vezetnek valamennyi mennyiségi mutató területén. A kutatásban résztvevő cégek több mint a fele tervez további, külföldre történő kihelyezéseket az elkövetkezendő néhány évben.

Thomas Eichelmann a Roland Berger szenior partnere és az igazgatótanács tagja a felmérés kapcsán hangsúlyozta, hogy az európai vállalatok jelentős hányada már a múltban kihasználta az "offshore" lehetőségeket és további hasonló lépéseket tervez a jövőben, míg a cégek egyre csökkenő másik csoportja egyáltalán nem rendelkezik tapasztalattal a külföldre helyezéseket illetően. Alapvetően a rendelkezésre állás, a képesített munkaerő és az infrastruktúra költségei jelentik azokat a tényezőket, melyek a tevékenység, szolgáltatás kihelyezését, illetve a cél országot döntően befolyásolják.

A külföldön szolgáltatási központokat létrehozó vállalatok 80%-a sikeresnek tekintik az outsourcing projektet szemben az elenyésző 5%-ukkal, akik sikertelennek látják ezt a lépést. Bár a szolgáltatás kihelyezés kiterjedtebb, magasabb minőségi színvonalú szolgáltatásokat eredményez és biztosítja a szaktudáshoz és infrastruktúrához való hozzáférést, a vállalatok továbbra is a költségcsökkentést tartják legvonzóbb előnyének. A különböző tevékenységek áthelyezésével jellemzően 20-40%-os költségmegtakarítás realizálható, amely gyakran meghaladja a vállalatok eredeti várakozásait. Minden harmadik, offshore szolgáltatási tevékenységet folytató vállalat, könyvelhetett el, szolgáltatásainak elvárásait meghaladó minőségi javulását.

A kutatás rámutatott, hogy a cél ország kiválasztásában nem csak kézzel fogható tények, vagyis költségek, képzettség és időzóna játszanak nagy szerepet, hiszen a vállalatok több mint 40%-át "puha" tényezők befolyásolnak döntésükben. Vagyis a versenytárs követése, a cél ország által kifejtett promóciós tevékenység és egy külföldi leányvállalat belső lobby tevékenysége szintén fontos mérlegelendő tényező. A cél országokat tekintve, a kihelyezési projektek több mint fele Európán belül valósul meg. Vezető európai helyszínek közé tartoznak olyan nyugat-európai országok, mint Nagy-Britannia, Spanyolország és Portugália, illetve Kelet-Európában Lengyelország, Magyarország és Románia. Minden 10 projektből 4 Ázsiát, s ezen belül Indiát célozza meg. Az Ázsiát célzó projektek méretüket tekintve a legnagyobbak, így ebben a régióban a legmagasabb a munkahely teremtések száma.

A szolgáltatások teljes skálája, a "front office" funkcióktól a "back office" feladatokig, lehetséges jelöltje egy jövőbeli kihelyezési projektnek. A meginterjúvolt európai vállalatok esetében a kihelyezett szolgáltatások 60%-a a pénzügy, könyvelés, IT támogatás, humán erőforrás menedzsment és egyéb back office szolgáltatások közül kerülnek ki. A vállalatok egyharmada említette például telefonos vevőszolgálat, vagyis front office szolgáltatás kihelyezését. Átfogóan azt lehet mondani, hogy nincsenek "szent tehenek", szinte mindegyik szolgáltatás kihelyezhető.

Míg az európai vállalatok általában elmaradnak a szolgáltatások kihelyezésében Egyesült Államokbeli versenytársaiktól, a vállalatok több mint 50% nem tekinti az USA szolgáltatás-kihelyezési keretrendszerét alkalmazhatónak Európában. Főbb különbségként az európai munkaerőpiac szabályozását és alacsonyabb rugalmasságát, a kulturális sokszínűséget és az angol, mint világnyelv helyzetét látják.

„Igazgatási elvek tekintetében az országoknak azonosítaniuk kell azokat a piaci réseket, amelyekben vonzó alapot tudnak biztosítani szolgáltatás export számára” – összegezte a felmérés eredményét Karl P. Sauvant, az UNCTAD befektetési részlegének igazgatója. „Bár csupán néhány ország fogad jelenleg hasonló szolgáltatásokat, a lehetőség fennáll, hogy ebből más országok is előnyösen részesüljenek, amennyiben a költségek, képzettség és infrastruktúra megfelelő keverékét tudják biztosítani, illetve, helyszíneiket megfelelően tudják értékesíteni.”

Azok a vállalatok, amelyek szolgáltatásaikat már offshore területre helyezték, meg vannak győződve arról, hogy ebből anyaországuk is előnyökhöz jut, elsősorban megerősödött versenyképesség és alacsonyabb árak formájában. Ez pedig azt sugallja, hogy a szolgáltatás-kihelyezési tevékenység nagyon fontos az európai vállalatok számára, amerikai versenytársaikkal szembeni versenyképességük szempontjából.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo