Kukorelli: hadiállapotkor sem lehet az AB-t korlátozni

Az alkotmányjogász szakma vitatja, hogy fel lehetne függeszteni az Alkotmánybíróság jogköreinek "egy kis szeletét". Ritkán és nem szívesen élnek ilyesmivel a kormányzatok, hiszen azt, a felfüggesztést alkotmányossági szempontból nagyon meg kell okolni - hangzott el Kukorelli István alkotmányjogász, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró Duna Televízióban tett szerda esti nyilatkozatában.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A Közbeszéd című műsornak nyilatkozó szakember kijelentette: noha elismeri, hogy jogállami követelmény az erkölcstelenül felvett végkielégítések visszaszerzése, a kormányzat tervezett lépései az Alkotmánybíróság (AB) hatásköreinek szűkítésére rendkívül kockázatosak, ennek nyomán akár alkotmányos válságba is sodródhat az ország.

Vitatják az alkotmányjogász szakmán belül, hogy fel lehetne függeszteni egy "szeletnyi" jogkörét az Alkotmánybíróságnak - így reagált Kukorreli István alkotmányjogász a Közbeszéd felvetésére. A műsor a gazdasági tárca egyik államtitkárának nyilatkozatával - miszerint fel lehetett volna függeszteni az Alkotmánybíróság gazdasági alkotmányossággal kapcsolatos jogköreit, hiszen gazdasági vészhelyzet van - szembesítette a volt alkotmánybírót.

A hatályos alkotmányban ezzel éppen ellenkező tételek vannak - mondta Kukorelli István. Példaként hozta, hogy még nagyon rendkívüli helyzetben, mondjuk hadiállapot idején sem lehet az alkotmányt felfüggeszteni és az AB működését korlátozni.

Ritka eset a felfüggesztés

A történelemben egyébként nem példa nélküli, hogy veszélyhelyzetekben, gazdasági szükséghelyzetben esetleg nagyobb mozgásteret kap a kormány, a törvényektől eltérő rendelkezéseket hozhat. Ám ezt nem szívesen vállalják be a kormányok - mert az ilyen helyzetet alkotmányosan nagyon meg kell indokolni - tette hozzá az egyetemi tanár.

"Nem hinném, hogy ez a járható út ebben az adott esetben" - tette hozzá. És hogy veszélyezteti-e a kormány mozgásterét az AB, hogyha alkotmányellenesnek ítél olyan intézkedéseket, amelyek egyfajta gazdasági vészhelyzetben születnek? "A hatalommegosztás rendszere erre van kitalálva, hogy legyenek fékek és egyensúlyok, legyen kontroll mechanizmus a gazdasági kormányzás felett - ami a kormányzás lényegét jelenti" - összegezte véleményét Kukorelli István.

Jogalkotói selejt volt a javaslat?

Tíz polgárból kilenc egyetért a céllal, hogy a jó erkölcsbe ütközően kifizetett végkielégítéseket vissza kell szerezni- ezt én is a jogállam részének tekintem - folytatta érvelését a volt alkotmánybíró. De mindezt jogállami úton kell megtenni -tette hozzá. "A vita abban van, hogy a kormány válaszlépése az AB határozatát követően nem jogállami"- szögezte le Kukorelli István.

Balsai: finomítanák az Ab hatáskörét módosító javaslatot
Finomodhat a Lázár János által jegyzett alkotmánymódosítási javaslat, amely a népszavazási tilalom alá eső kérdéseket kivenné az Alkotmánybíróság (Ab) felülvizsgálati jogköréből. Balsai István, a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes elnöke a testület csütörtöki rendkívüli ülése után újságíróknak úgy fogalmazott: bizonyos esetekben mégsem gátolnák meg az Ab kontrollját az eredeti törvénymódosítási javaslatban foglalt tilalmak - például a költségvetés, az adók, az illetékek - tekintetében. Finomodhat az eredeti indítvány - tette hozzá. Lázár János javaslatához a módosító indítványt az alkotmányügyi bizottság nyújtja be hétfőn, és arról még várhatóan aznap szavaz a parlament.
MTI

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo