Ki lesz az új "külügyminiszter?

Sajtóhíresztelések szerint Javier Solana egészségügyi okokból elhagyja hivatalát. Osztrák lapok azt is tudni vélik, hogy legesélyesebb utódai között a volt svéd, szlovák és osztrák miniszterelnököt tartják számon.

Az elmúlt pár hétben elterjedt brüsszeli pletyka szerint Solana visszavonul. Sajtóorgánumok az okokat a libanoni krízisben és az iráni urániumdúsítási ügyben tapasztalt tehetetlenséggel, az Alkotmányos válsággal, valamint egészségügyi okokkal is magyarázzák.

A spanyol szocialista politikus már hét éve látja el az EU főbb külpolitikai posztjait. A híresztelések szerint Solana Angela Merkel német kancellárral folytatott beszélgetésében kijelentette: valószínűleg követi orvosa tanácsát, aki szerint vissza kell vonulnia "különben egy éven belül halott lesz".

Solana szóvivője ugyanakkor tagadta, hogy ilyen telefonbeszélgetés lezajlott volna. Solana mandátuma 2009-ben jár le és posztja nem üres - mondta a szóvivő.
 

Egy osztrák napilap szerint Merkel hivatala már fel is állított egy listát a lehetséges utódokról, melynek első helyén Mikulas Dzurinda volt szlovák és Wolfgang Schüssel leköszönő osztrák kormányfő szerepel. Felmerült Günter Verheugen neve is, ám a biztos kijelentette: tudatosan hagyta ott a külpolitikát, amikor bővítési biztosként lejárt a mandátuma.

A jelöltek között szerepel Carl Bildt volt svéd miniszterelnök neve is, miután az új svéd kabinetben külügyminiszteri kinevezést kapott. Bildt állítólag nem is mondana nemet a felkérésre, s tudvalevő, hogy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik.
 

A jelöltek esélyei várhatóan attól függnek majd, hogy mennyire tudnak hidat teremteni az Amerika ellenes- és az Atlanti Óceán túlpartjával közeli kapcsolatokat ápoló államok között. Míg az Amerika-barát Dzurindát vélhetően Franciaország nem fogadná el, addig Schüssel jelölését, aki nyíltan ellenzi a török EU-csatlakozást, a britek nem néznék jó szemmel.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo