Érdekesség, hogy bár az idősekről való gondoskodásban a megkérdezettek jelentős szerepet szánnak a nyugdíjasok gyermekeinek, saját utódaira, mint anyagi támogatást nyújtóra a felnőttek egytizede sem számít.
forrás: ÖPOSZ/NRC
„Minél fiatalabb valaki, annál kevésbé reménykedik az állami nyugdíjban, illetve annál inkább számít rá, hogy teljes munkaidőben kell majd dolgoznia idős korában. Ez utóbbi tervet azonban számtalan tényező, például az általános egészségi állapot, az aktuális munkaerőpiaci helyzet befolyásolhatja, így célszerű olyan öngondoskodási formát választani, amely mellett nagyobb anyagi biztonságban élvezhető a megérdemelt időskori pihenés” – mondta Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke.
Aki spórol, kevésbé aggódik
Az aktív dolgozók kétharmada jelenleg előtakarékoskodik nyugdíjcéllal valamilyen formában. Itt némi növekedés történt, ugyanis az idei 66 százalékos érték 4-5 százalékponttal múlja felül a korábbi években mért szinteket. Az átlagnál nagyobb mértékben tesznek félre idősebb éveikre a férfiak, a felsőfokú végzettségűek, valamint a budapestiek.
Arra, hogy ki milyen várakozással tekint időskori anyagi biztonságára, egyértelműen hatással van, hogy tud-e félretenni, de túlzott optimizmusról az előtakarékoskodók esetében sem beszélhetünk. Utóbbi csoport 47 százaléka továbbra is tart az időskori anyagi nehézségektől, ami nem marad el sokkal a nyugdíjcélra nem spórolók körében mért 53 százaléktól. Az öngondoskodók körében ugyanakkor közel kétszer nagyobb a bizakodók aránya, elérve a 24 százalékot.