A kormányzat az oktatásban eredményesen lépett fel a romák diszkriminációjával szemben, a rendőrségnél továbbra is erősek a romaellenes előítéletek - állítja az Amnesty International (AI) 2003-as jelentésének Magyarországról szóló fejezetében. A szervezet jelentése több esetet említ, amelyben a romákat hátrányos megkülönböztetés érte - mondta Fodor Márk, az AI magyarországi irodavezetője.
Az egri kórházban a várandós roma asszonyokat külön szobában helyezték el, tavaly júniusban pedig egy pest megyei roma férfit igazoltatás közben a rendőrautó motorháztetőjére nyomtak, illetve a jelentés szerint később az egyik rendőrtiszt fegyverét a férfira és annak 12 éves lányára fogta. A hatóságok novemberben arról tájékoztatták az Amnestyt, hogy az ügyben még folyik a vizsgálat. Októberben Piliscsaba aljegyzőjét egy romákkal kapcsolatos állítólagos kijelentése miatt felfüggesztették, és fegyelmi eljárást indítottak el.
A menekültügyben is tapasztalható javulás, a menedékkérők könnyebben jutnak jogi segítséghez, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjei képviselik őket. Ugyanakkor a hatóságok következetlenül alkalmazzák a menedékkérőkre és más külföldiekre vonatkozó jogszabályokat, a fogvatartás körülményei nem megfelelőek.
A Mental Disabilities Advocacy Centre jelentése szerint Magyarországon több elme-szociális intézetben rácsos ágyban tartják a szellemi fogyatékos embereket. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium megerősítette, hogy ezek az ágyak valóban megtalálhatók még az intézetekben, használatukat a törvény nem tiltja, ám az eljárás
Javult a romák helyzete
A kormányzat az oktatásban eredményesen lépett fel a romák diszkriminációjával szemben, a rendőrségnél azonban továbbra is erősek a romaellenes előítéletek. A menekültek könnyebben jutnak jogi képviselethez, ám a fogvatartás körülményei nem megfelelőek - állítja az Amnesty International.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.