"Inkább együnk valamit"

Kézműves tárgyak, kétkedő árusok, nézelődő magyarok és boldogan költekező turisták - így néz ki a budapesti karácsonyi vásár 2007. decemberében. A helyi közönség inkább nézelődik - talán jó szokás szerint az utolsó pilanatokra hagy mindent. A forralt bor és a kolbász viszont minden nációnak és korosztálynak az első...

A Vörösmarty tér

Bérleti díjak
A vásári árusok kedvenc üzleti időszaka december. A hónap elején a földből kibújó bódévárosok helypénze drága ugyan, de mindenképp megéri egy kézművesnek vagy kereskedőnek vállalni a rizikót, hiszen a legnagyobb üzlet azonban a karácsonyi időszak, egy-egy jobb szezonban a bevételeik 70-80 százalékát is kiteheti.
A területbérlés egy fővállalkozón keresztül történik. A helypénz természetesen helyszínfüggő, jóval drágább a Vörösmarty téren egy bódé bérlése, mint például a Nyugati téren. Az árak 400-700 ezer forint között váltakoznak.
Az eladók arról panaszkodtak, hogy nem közvetlenül az önkormányzattal tárgyaltak, hanem a fővállalkozóval. Ezzel ugyan az önkormányzat időt takarít meg, ám jókora bevételtől elesik - vélték a Piac és Profitnak nyilatkozó árusok.
Ez a vásár abban különbözik a többitől, hogy itt kizárólag kézműves portékákat találhatunk. Ezzel a szervezők egyfajta minőségi elvárást is támasztanak az árusokkal szemben, hiszen másféle célcsoport látogatja a teret, mint például a Blaha Lujza téren. A frekventált helyekre történő árusítási igény megváltása már hónapokkal, a Vörösmarty, Liszt Ferenc, Jókai tereken már több mint fél évvel az árusítás előtt megtörténik.
Kattintson a galériára!

A Vörösmarty téren a külföldiek-magyarok aránya erősen a külföldiek felé billen, legutolsó látogatásunkkor alig hallottunk magyar szót a téren. Valójában ez az egyetlen olyan budapesti vásár, mely felveszi a versenyt a bécsi, a londoni, vagy bármely európai nagyvárosban megtalálható bódévárossal. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szombat esti látogatásunkkor a tér zsúfolásig telt olasz francia, angol, német, spanyol turistával. Akik egyébként sokkal szívesebben költenek  kézműves csecsebecsékre, mint a magyarok - mutatott rá az egyik megszólított eladó. A magyarok általában csak nézelődnek és apróbb ajándékokat vásárolnak, a külföldiek viszont akár az egész családnak szóló ajándékokat is megveszik - egy spanyol család kedd délután nagyjából 80 ezer forintot hagyott a kézileg gyártott táskák és a népművészeti jellegű ruhak árusainál...

Jókai tér

A Jókai téren lévő karácsonyi vásár eladói mintegy húsz-harminc százalékkal kisebb áruforgalomra számítanak idén, mint tavaly - derült ki helyszíni szemlénkből. A vevők általában a délutáni órákban, a munkájuk végeztével érkeznek, ami meg is látszott hétfőn délben: jó pár bolt még zárva volt, vagy éppen akkor nyitott.

A látogatók számának visszaeséséről szinte mindenki beszámolt, sokan úgy látják, hogy a Vörösmarty tér szippantja el a vásárlókat, mivel az sokkal jobban van hirdetve. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy a külföldiek közül sokkal kevesebben látogattak ki idén a Jókai térre, az egyik boltos szavaival "tavaly minden délelőttöm az angol nyelv gyakorlásából állt, míg idén elvétve kell csak használnom ezt a nyelvet."

 A téren azonban így is sikerült elcsípnünk egy fiatal angol párt, akik kérdésünkre válaszolva elmondták, hogy éppen csak arra jártak, általában inkább ők is a frekventáltabb vásárokat tekintik meg. Bár érdekességeket találtak, egyelőre még nem vásároltak, azonban nem tartották kizártnak, hogy még visszatérnek.

Ennek sok boltos örülne, hiszen elmondásuk szerint a külföldiek jóval több pénzt hagynak ott, mint a magyarok, akik általában egy-két, maximum háromezer forintért vásárolnak. Ezt kivétel nélkül minden kereskedő megemlítette, a legjobban egy könyvárus panaszkodott, aki szerint nála az érdeklődők számában nem volt hiány, azonban az elmúlt évben annyira felmentek a könyvárak, hogy csak kevesen engedhetik meg maguknak ezt a fajta "luxust".

Egy kerámiákkal foglalkozó kereskedő pedig elmondta, hogy az előző évekhez képest sokkal szélsőségesebben vásárolnak a látogatók: a legtöbben egy-kétezer forint értékben keresnek ajándékokat, de aki többet költ az általában mélyebben a zsebébe nyúl és nagyritkán előfordulnak húsz-harmincezres tételek is.

A kereskedők - mintegy mentsvárként - az utolsó hét nagy rohamában bíznak, mivel jelentős fellendülést az ezüstvasárnap sem hozott. Ebben a tekintetben mindenki optimista, egy pólóárus azonban inkább reménykedő: "ha megérkezik a várva várt roham, akkor talán sikerül nullszaldóra kihozni az idei karácsonyt."

Sült gesztenye és forralt bor
Az idei ételárak a tavalyihoz képest nagyon megugrottak. Egy adag sültkolbász egységáron 1100 forintba kerül, amihez még hozzáadódik a kenyér és a savanyúság ára is, ez összesen kb. 1500 forintra rúg. Ennél olcsóbb a töki pompos (pizzaszerű, tejfölös alapú, hagymás-szalonnás, kemencében sült étel, 500 forint/adag) ám természetesen mennyiségre jóval kevesebb, és nem is annyira laktató.

Csillagszóró hadművelet

Az árusoknak arra is kell ügyelniük, hogy minden vásárlójuknak adjanak számlát, az APEH-ellenőrök gyakran látogatják ugyanis a vásárokat, legutóbb például a Csillagszóró hadművelet keretében. Az elmaradt számlák, nyugták kiállítás kemény tízezer, nótorius visszaesők esetében pedig több százezer forintnyi bírságra, vagy jóval keményebb szankciókra, akár megszüntetésre is számíthatnak a cégek.

Mint ismeretes, az akció keretében összesen 550 millió forint bírságot szabtak ki, ebből csaknem 300 millió forintot az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF). A lefoglalt áruk értéke meghaladja a 200 millió forintot. 260 ezer csomag cigarettát, 13 ezer CD-t és DVD-t, valamint ruhákat, parfümöket, gyermekjátékokat foglaltak le az ellenőrök. A hatósági állatorvosok és az élelmiszer-biztonsági felügyelők nyolcszáznál is több helyen ellenőriztek, és 47 ezer kilogramm, döntően húskészítményt, illetve tejterméket vontak ki a forgalomból.

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo