Húszezren már szerződtek a kormánnyal

Az esztendő végéig 15.143 kérelmet fogadtak be a pénzintézetek 17,9 milliárd forint értékben - számol el a kormányzati lakásprogrammal a tárca nélküli miniszter.

A fiatalok otthonteremtési támogatása konstrukció bizonyult a kormányzati fészekrakó program legsikeresebb legsikeresebbjének. Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter számokat hozott nyilvánosságra a kereslet élénkülését bizonyítandó. December végéig összesen 21198 ügyféllel kötöttek szerződést 55,6 milliárd forint összegben. Az esztendő végéig 15.143 kérelmet fogadtak be a pénzintézetek 17,9 milliárd forint értékben. Állami kezességvállalású kölcsönre 8743 kérelem érkezett 44,9 milliárd forint összegben.

A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter hivatala emlékeztet rá, a kormány 2005. február 1-én indította el a fészekrakó programot, melynek célja a fiatalok otthonteremtésének támogatása. Az állami kezességvállalással nyújtott konstrukció azon nem, vagy csak kevés önerővel rendelkező fiatalok önálló életkezdését segíti, akik a hitelintézetek számára nem tudnak elegendő megtakarítást felmutatni, viszont jövedelmük lehetővé teszi a hitel hosszú távú törlesztését. A fiatalok otthonteremtési támogatása program - a használt lakás vásárlására igénybe vehető "félszocpol" - a nehezebb szociális helyzetben lévő, 35 évnél fiatalabb, gyermeket nevelő személyek és családok használt lakás vásárlását segíti vissza nem térítendő támogatással. A kormány 2005. november 1-től az állami kezességvállalással nyújtott hitelek esetében a jogosultak korhatárát 30-ról 35 évre emelte, mely révén a potenciális igénybe vevők köre megduplázódott. November, december hónapban a két konstrukcióról több mint 31.000-en érdeklődtek, 5150 ügyféllel került sor szerződéskötésre 13,7 milliárd forint értékben. Ez év január 1-től az ingatlanvásárlást is terhelő általános forgalmi adó mértéke 25%-ról, 20%-ra csökkent, mely szintén kedvezően érinti a fiatalok otthonteremtését.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo