Hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez – már az is látszik, mikor

Gulyás Gergely szerint egy évtizedig biztosított a nyugdíjrendszer fenntarthatósága. Szerinte ha van kormány, amelyik elismerheti a gyerekvállalást a nyugdíjakban, akkor az az ő kormányuk, de egyelőre az öngondoskodáson van a hangsúly.

A Magyar Nemzet online oldalán közölte tegnap Botos Katalin közgazdász véleménycikkét, amely a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával foglalkozik. A szerző három megoldási javaslatot is bemutat, miközben nyomatékosan jelzi, hogy beavatkozás nélkül képtelenség lesz a megélhetést biztosító ellátást nyújtani az időskorúaknak.

A megoldási javaslatok - elsősorban a gyermekvállalás elismertetése a nyugdíjjogosultság megállapítása során - igazából nem újak, korábban már bemutatták azokat, szakmai vita is folyt a kivitelezésük realitásáról. Abban viszont a mostani írás más, hogy a mostani nyugdíjrendszer fenntarthatóságát egyértelműen kétségbe vonja (lásd cikkünket).

Szemben a kormányzati kommunikációval, a kormánybarát lapban megjelent cikk abból indul ki, hogy társadalmi feszültségekhez vezethet, ha nem épül be további finanszírozási láb a nyugdíjrendszerbe. Ez egybevág a szakmai konszenzussal, és szembemegy a hivatalos kormányzati nyilatkozatokkal, amelyek ezzel szemben rendre arról szóltak eddig, hogy nincs szükség további intézkedésekre, a nyugdíjalap kifizetései biztosítottak.

(Fotó: depositphotos.com)

Megragadtuk hát az alkalmat, hogy megismerjük a legfrissebb kormányzati álláspontot ebben az ügyben. A csütörtöki Kormányinfón tettük fel kérdéseinket Gulyás Gergely miniszternek. Így például azt, hogy egyetértenek-e a cikk helyzetértékelésével a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságáról.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter rövid válasza erre a következő volt:

 "Mi azzal értünk egyet, hogy az öngondoskodást önkéntes alapon támogassuk."
Ez azt jelenti, hogy nem értenek egyet a közgazdász cikkében foglaltakkal, nem kell beavatkozni a nyugdíjrendszerbe, nem kell hozzányúlni a nyugdíjkorhatárhoz, a nyugdíjakhoz? - kérdeztük tovább. Gulyás Gergely szerint nincs sürgető szükség erre, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugdíj megállapítása jelenleg is változóban van, a korábban elfogadott jogszabálynak megfelelően folyamatosan emelkedik a nyugdíjkorhatár, évente fél évvel. Ami azt jelenti, hogy 2022-re elérjük a 65 éves korhatárt.
"Itt megállunk. Mi úgy látjuk, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható pillanatnyilag. Nyilvánvalóan nem évtizedekről beszélünk. Azt nem mondanám, hogy két vagy három évtized múlva mindenféle változtatás nélkül a nyugdíjrendszer fenntartható, de a következő egy évtizedre vonatkoztatóan ezt az állítást meg merem fogalmazni" - közölte a miniszter.
Vagyis a kormányban ma úgy látják, 2030 körül már hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszer paramétereihez, különben nem lesz miből kifizetni az ellátásokat. Ennek egyébként a demográfia mellett - egyre több idős ember alkotja a társadalmat, akik egyre tovább élnek - a növekvő bérek miatt emelkedő induló nyugdíjak az okai.

Ezt követően szóba hoztuk a gyerekvállalás elismerésére vonatkozó elképzeléseket. Ezt egy régi vitának tartja Gulyás Gergely, majd ezzel folytatta:

"Hogyha lesz kormány, amelyik valamilyen formában a gyermekvállalást elismerheti a nyugdíjban, akkor az a mi kormányunk lesz. Itt komoly, végső soron morális kérdésekre visszavezethető nehézségek is felmerülnek. A társadalom szempontjából egy jó tanár legalább olyan hasznos, mint egy jó bankár. A kettejük jövedelme közti különbség pedig óriási. tehát ha azt mondjuk, hogy nem a gyermekszám számít, hanem ami általában ezeknek a javaslatoknak része, vagyis a gyermek által befizetett személyi jövedelmadó, akkor az nem biztos, hogy minden szempontból igazságos lesz. Mi nyitottak vagyunk ezeknek a vitáknak a lefolytatására, elviekben ettől nem zárkózunk el, de ilyen javaslat a kormány előtt pillanatnyilag nincs. De hogyha hosszú távon gondolkodunk a nyugdíjrendszer átalakításának az irányairól, akkor szerintem ez egy olyan felvetés, amit érdemes megfontolni."
Ebből azt tartjuk fontosnak kiemelni, hogy a miniszter nem zárta ki Botos Katalin és a vele hasonló véleményen lévők javaslatai közül a gyermekvállalás elismertetéséről szólókat a lehetséges intézkedések közül. Ebben az esetben arra tért ki, amelyik szerint a nyugdíjba vonuló szülőknek a gyermekeik jövedelme után fizetett személyi jövedelemadóból kellene részesedniük. Ugyanakkor Gulyás Gergely arra a dilemmára hívta fel a figyelmet a Kormányinfón, hogy ez a javaslat ebben a formában aránytalanságokat eredményezne a társadalom számára egyaránt hasznos, de jelentősen eltérő jövedelmeket biztosító szakmák esetében.

Egyelőre azonban nem folyik lázas munka a nyugdíjrendszer átalakításáról, a miniszter által említett egy évtizedes haladék a jelek szerint nem tartja nyomás alatt az apparátust. "A kormányon belül nem tudok arról, hogy bármilyen műhelymunka folyna" - mondta munkatársunknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo