A Bizottság írásban figyelmeztette azt a 17 tagállamot, melyek többször felhívás ellenére sem ültették át nemzeti jogukba a gáz- és energiapiac liberalizációját lehetővé tevő rendelkezéseket. Elemzők szerint államok elsősorban nemzeti piac- és iparvédelmi szempontok miatt nem tették magukévá a Brüsszelben megfogalmazott követelményeket. A kérdéses szabályozás már 2003-ban megszületett és 2004 júliusa óta elméletileg minden európai ipari fogyasztó szabadon választhatja meg, kitől vásárol energiát. A Bizottság azonban azt tapasztalta, hogy a nemzeti kormányok továbbra is védeni igyekeznek az energiaszektorban érdekelt hazai óriásvállalatokat és az EU emiatt számos kritikát fogalmazott meg.
Idén márciusban a tagállamok állam- és kormányfői elfogadták az ún. európai energiapolitikát, melynek egyik fő célkitűzésed a szektor piacának liberalizációja. A közösségi szinten is számtalanszor megfogalmazott célkitűzést azonban a tagállamok nagy többsége továbbra sem hajlandó követni. Régi és új tagállamok egyaránt találhatók a renitensek közt. A Bizottság most formálisan is figyelmeztetésben részesített a szabályok be nem tartása miatt például Ausztriát, Belgiumot, Észtországot, Franciaországot, Görögországot, az Egyesült Királyságot és Lengyelországot, valamint 10 további tagállamot is.
A Bizottság egyebek mellett kifogásolta a "törzsfogyasztók" árkedvezményben részesítését, a gáz- és elektromos hálózati rendszer sok helyütt tapasztalható egybekapcsoltságát, a fogyasztók választási szabadságának különböző formákban megvalósuló korlátozását és a nemzeti felügyeleti hatóságok hatásköri és jogi hiányosságait.
A tizenhét figyelmeztetésben részesült ország kormányainak most két hónap alatt kell megfelelő választ adnia a Brüsszelben megfogalmazott kritikákra, ezek elmaradása esetén pedig komoly szankciókkal is számolnia kell majd.
A Bizottság álláspontja továbbra is az, hogy az európai piacon árcsökkenést és az EU világpiaci versenyképességét csak az energiapiac liberalizációja révén lehet elérni, illetve fokozni.
A Greenpeace és a WWF nemzetközi környezetvédő szervezetek már korábban jelezték, hogy szerintük az európai széndioxid-kibocsátás csökkentése (és ezáltal a globális felmelegedés folyamatának késleltetése) csak a piaci liberalizáció révén valósulhat meg.
Hol késik az energialiberalizáció?
A Bizottság írásban figyelmeztette azt a 17 tagállamot, melyek többször felhívás ellenére sem ültették át nemzeti jogukba a gáz- és energiapiac liberalizációját lehetővé tevő rendelkezéseket. Elemzők szerint államok elsősorban nemzeti piac- és iparvédelmi szempontok miatt nem tették magukévá a Brüsszelben megfogalmazott követelményeket.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.