A Széchenyi Vállalkozásfejlesztés Program (SZVP) kialakítása során az volt a gazdasági tárca célja, hogy már az Európai Unióban alkalmazott szabályozási környezetben és a versenyt nem torzító módszerekkel kínáljon pályázati lehetőséget. A modernizáció és technológiafejlesztés, a vállalkozások közötti együttműködés erősítése, az EU csatlakozásra felkészítő szakmai fórumok, kiadványok támogatása, a rövid és hosszú távú finanszírozást segítő pénzügyi konstrukciók elterjedésének ösztönzése jelentek meg fő prioritásként a 2003. évben kialakított programokban.
Minden vállalkozó megtalálhatja az igényeihez leginkább igazodó pályázati, hitel és egyéb konstrukciót (Mikrohitel, Széchenyi Kártya, Midihitel, Európa Hitel, Lánchíd Faktoring Program). Akár egy kezdő vállalkozó is felvehet kisösszegű fejlesztési hitelt, részt vehet pályázatokon. A már prosperáló vállalkozások pedig hozzájuthatnak a versenyképességük javításához, modernizációhoz, tevékenységük korszerűsítéséhez, likviditási problémáik enyhítéséhez szükséges forrásokhoz.
A GKM az SZVP keretében 2003-ban összesen 12 pályázati konstrukciót hirdetett meg. Ezeken keresztül 4 509 nyertes pályázó tevékenységéhez tudott hozzájárulni, összesen 11,7 milliárd forint támogatással. A cél az volt, hogy az intézményrendszer és a vállalkozók felkészüljenek az EU támogatási forrásainak igénybe vételére.
Az SZVP 2003. évi pályázati és pénzügyi konstrukciói 13-14 ezer vállalkozóhoz jutottak el, az általuk generált fejlesztések összege 130-140 milliárd forint körül alakul. A Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Program az első három hónap adatai alapján idén is további 14-15 ezer vállalkozót érhet majd el, az általuk megvalósított fejlesztések összértéke 140-150 milliárd forint körül alakulhat.
2003-ban már a kis- és középvállalkozások 2004. évi lehetőségeire is gondolt a tárca: kialakította az Európai Unió támogatási forrásainak igénybe vételéhez szükséges feltételeket, valamint jelentős figyelmet fordított a kis- és középvállalkozások EU integrációs felkészítésére. Mindezt a GKM határon túli magyarságot is elérő „EU házhoz jön” programjával, valamint egy, a KKV-k által jól hasznosítható kézikönyv megjelentetésével érte el.
2004-ben kifejezetten a kis- és középvállalkozások részére hét pályázati konstrukciót hirdetett meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Ebből a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképességi Operatív Programjának keretében öt pályázati felhívás az Unió Strukturális Alapjainak társfinanszírozásával, míg kettő kizárólag nemzeti forrásból az SZVP keretében került meghirdetésre. A felhívásokra eddig 764 pályázat érkezett, több mint 7 milliárd forint támogatási igénnyel.
Az uniós források minél hatékonyabb kihasználása érdekében 2004. februárjában indult a Multiplikátor Képzési Program, amelynek keretében kamarák, vállalkozói szövetségek, érdekképviseletek és üzleti alapon pályázatíró vállalkozások európai uniós pályázati követelményekre irányuló képzését valósítja meg a tárca.
Hétmilliárdos támogatási igény a KKV-k részéről
2002. év végén a nyilvántartásba vett vállalkozások száma elérte az 1.152 ezret, s ezek közül 860 ezer működött. Így a hazai vállalkozások 99,9 százaléka kis- és közepes vállalkozásnak (KKV) minősül. A KKV szektor ad munkát a foglalkoztatottak több, mint kétharmadának, a bruttó hozzáadott érték csaknem 40 százalékát állítja elő és az exportértékesítés egyötödét realizálja. 2004-ben kifejezetten a kis- és középvállalkozások részére hét pályázati konstrukciót hirdetett meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A felhívásokra eddig 764 pályázat érkezett, több mint 7 milliárd forint támogatási igénnyel.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.