Hatalmas botrány az USA-ban, egymást ölik a konzervatívok

Az amerikai Képviselőházban többségi szavazással megfosztották pozíciójától Kevin McCarthy házelnököt.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A republikánus többség vezetőjének eltávolítását a republikánusok konzervatív nézeteket valló Szabadság elnevezésű tömörülésének tagja, Matt Gaetz kezdeményezte. A floridai képviselő azután jelentette be, hogy él a házelnök elmozdításának kezdeményezésére vonatkozó jogával, hogy a Képviselőházban a demokraták szavazataival fogadták el az átmeneti költségvetést szombaton.

Szétesik az amerikai ellenzék? (Fotó: Depositphotos)
Szétesik az amerikai ellenzék? (Fotó: Depositphotos)

A Kongresszus alsóházában tartott név szerinti szavazáson 216 képviselő mondott igent, 210-en pedig nemmel szavaztak. A demokraták előzetesen jelezték, hogy nem szavaznak át a republikánus házelnök hivatalban tartása érdekében.

A szavazást több órán át tartó vita előzte meg, amelyben túlnyomóan republikánusok nyilvánítottak véleményt, és többségük Kevin McCarthy hivatalban tartása mellett szólalt fel, a szavazás során azonban a demokratákhoz csatlakozó konzervatív republikánusok szavazataival eltávolították a házelnököt.

Matt Gaetz, floridai képviselő közvetlenül a szavazás után úgy fogalmazott, az ország hasznára válik, ami történt, és tagadta, hogy a történtek megbénítanák a Képviselőház működését. Azzal vádolta a volt házelnököt, hogy megszegte a januári megválasztásakor tett ígéretét.

Kevin McCarthy a szavazás kezdetén még úgy nyilatkozott, biztos abban, hogy megtarthatja székét. Úgy vélekedett, hogy a floridai képviselőt személyes indokok mozgatják.

Matt Gaetz azt követően kezdeményezte Kevin McCarthy megfosztását a képviselőházi elnök hatalmát jelképező kalapácstól, hogy a Képviselőház szombaton este a demokraták szavazatával fogadta el az ország átmeneti költségvetését, amit Kevin McCarthy által elért kompromisszumot tartalmazott, és abban nem szerepelt a republikánusok egy részének javaslata. A költségvetés ugyan nem tartalmazta Ukrajna további támogatásának finanszírozását, ami az érintett republikánusok egyik követelése volt, ugyanakkor nem tartalmazott költségvetési kiadáscsökkentést sem, ami szintén szerepelt igényeik között.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo