Az Európai Unió aktuális folyamatairól készített - és hozott nyilvánosságra - tanulmányt az Ecostat. Mindenekelőtt a növekedésre vonatkozó adatok értékelését tette közzé gazdaságelemző intézet. Az Európai Unió és az euróövezet gazdasága 2004-ben 2 százalék feletti növekedési ütemet ért el, ami a felét sem tette ki a világgazdaság bővülésének. A globális konjunktúra alakulásával párhuzamosan a növekedés lendülete a 2004. közepén elért csúcs után visszaesett, 2005-ben azonban a holtpont után ismét felszálló ágba került. A 25 tagállam termelésének mintegy háromnegyedét öt ország, Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország és Spanyolország adja. A múlt év harmadik negyedében - Olaszország kivételével - gyorsult a növekedés üteme a közösség meghatározó államaiban. Az újonnan csatlakozott tíz tagállam növekedése lényegesen meghaladja mind az eurózóna, mind az unió fejlődési ütemét, ugyanakkor a 25 tagállam együttes kibocsátásához alig több mint 4,6 százalékban járulnak hozzá. A 10 új tagállam GDP-je hivatalos árfolyamparitáson számolva együttesen nagyjából annyi, mint Hollandiáé. Vásárlóerő paritáson végezve a számításokat az újonnan csatlakozott országok aránya lényegesen kedvezőbb.
Számos euróövezeti és uniós tagország számára jelent problémát a költségvetési hiány leszorítása. A 2006-os költségvetések megvitatásának időszakában felmerül a kérdés, az államok közül melyek állnak készen arra, hogy visszatereljék a büdzsét a Stabilitási és Növekedési Paktum szabta keretek közé. Azon túl, hogy a szabályok sorozatos megszegése felveti a paktum létjogosultságának kérdését, az államok eladósodottságának növekedése a gazdaság jövőbeni fejlődését kockáztathatja. Németország, Görögország, Olaszország és Franciaország államháztartási hiánya több éve meghaladja már a 3 százalékos limitet, és a következő egy-két évben sincs esély arra, hogy az alá lehessen szorítani a deficitet. Az újonnan csatlakozott országok is küzdenek ezzel a problémával, amit az átalakulás folyamatából hoztak magukkal.
A közép-kelet-európai államok legfontosabb külpiacát elsődlegesen az Európai Unió régi tagállamai, és növekvő mértékben egymás piacai jelentik. Különösen érzékeny tehát a régió gazdasága az európai konjunktúra alakulására. Azt is figyelembe kell venni, hogy a felzárkózó országok gazdasága számottevően elmarad az unió régi tagállamaitól, jelentős reformokat még nem hajtottak végre, és mind a halogatás, mind a reformok költségeit viselniük kell. A gazdasági felzárkózás tekintetétben legelőrébb tartó Szlovénia egy főre jutó kibocsátása az Európai Bizottság prognózisa szerint 2006-ban is még csak az EU-15 átlag 80 százalékát fogja közelíteni, nem is beszélve a sereghajtó Lettországról, amely egy főre eső GDP-je a jövő évben az EU-15 átlagának mindössze a 44 százalékát éri majd el.
#page#
Az új tagállamok jelenleg legdinamikusabban növekvő országai - a három balti állam és Szlovákia, valamint Csehország - egyértelműen az unió első öt helyezettjei; őket követi a régiek leggyorsabban növekvő két tagországa, Írország és Luxemburg. Ezek után, még jóval az uniós átlag feletti növekedési ütemmel a 8-10. és 12. helyre kerültek a kevésbé dinamikus új tagországok, azaz Ciprus, Szlovénia, Magyarország és Lengyelország.
Az Európai Unió gazdasági és pénzügyi főigazgatóágának legújabb globális - az EU egészére vonatkozó - GDP előrejelzése szerint átmeneti megtorpanás után az uniós gazdaság élénkülése várhatóan tovább folytatódik. Ezt azzal magyarázzák, hogy a 2005. IV. negyedévi, előző negyedévhez viszonyított növekedési ütem a korábbi 0,6 százalékpontos többlettel szemben 0,4-0,8 javulást hozhat. Emellett 2006. I. negyedévében is hasonló hibahatárral megadható növekedésre van kilátás; az ez évi II. negyedévi előrejelzésnél, pedig az alsó, 0,4%-os hibahatár mellett a felső érték már 1,0 százalékpontos javulást jelez előre. A 2006-ra prognosztizált gazdasági növekedést az EU huszonötöknél 4,1 százalékra, csak a tizenötöknél 3,9 százalékra becsülik. A várt növekedési többlet tehát még továbbra is évi 0,2 százalékpontot tesz ki, és valószínű, hogy a bővítés igazi, jól érezhető fejlődést gyorsító hatása majd csak 2007. után, az új pénzügyi perspektíva alapján nyújtott uniós támogatások realizálódása nyomán bontakozik majd ki.
A világgazdaság utóbbi egy évben megfigyelhető élénkülése jórészt a világkereskedelem ismételt gyorsulásának tulajdonítható. Az EU-ban a hazai fogyasztás szerkezete azonban viszonylag merevnek tekinthető. A belső fogyasztás - alacsony növekedési ütemnél - csak külső forrásokból fedezhető, azaz meghaladja a GDP növekedésének mértékét. Mivel a gazdaság belső forrásainak bővülését a stabilitási és növekedési megállapodás hosszú időszakra korlátozta, ezért a bruttó felhalmozás növekedését is csak a legfőbb versenytársainál kisebb mértékben tudja fenntartani.
Az EU versenyképessége - amennyiben nem kerül sor jelentős változásokra - tendenciájában tovább gyengülhet. Ezen az irányzaton legfeljebb csak az enyhíthet, ha uniós segítséggel az új tagországok - a felzárkózáshoz kapott támogatások révén nagyobb felhalmozási növekményt érnek el, és ezeket a befektetéseket hatékonyabban is hasznosítják, mint például az Egyesült Államok.
Az Európai Unió világpiaci versenyben való lemaradásának felismerése ma már mind szélesebb körökben elfogadott nézetté kezd válni. Az unió vezetése ezért újrafogalmazta a lisszaboni program céljait, amit "növekedés és munkahely" címmel mutatott be. Ez azt tűzte ki célul, hogy a növekedési lemaradást évente legalább 0,5-1,0 százalékponttal csökkentse. Ehhez főleg arra van szükség, hogy az egységes belső piacot hatékonyabbá tegyék; a kereskedelem szabad és fair legyen; a belső szabályozások tovább javuljanak; az európai infrastruktúra fejlődjön; növekedjen a K+F tevékenységbe fektetett tőke nagysága; nagyobb elismerést (reklámot) kapjon az innováció; erős és kreatív ipari bázisa legyen az uniónak; több és jobb munkahely jöjjön létre; javuljon a munkaerő adaptivitása; jobb legyen az oktatás és a szakképzés színvonala.
