Internethasználat

Magyarországon körülbelül 3 millió fő használta a világhálót 2005-ben, míg az internet-hozzáféréssel rendelkező háztartások számát abszolút értékben 600 és 690 ezer között becsülték a felmérések; így hazánk változatlanul nem tudott előrelépni az európai felkészültségi ranglisták utolsó negyedéből, és lemaradásunk nem változott az Európai Unió 25 tagállammának átlagához képest. Igaz, tegyük hozzá, ezekhez az adatokhoz képest az Eurostat kedvezőbb számokat közöl hazánkról: a felnőtt lakosságon belül a rendszeres internethasználók aránya 34 százalék, míg a háztartások 22 százaléka rendelkezik interneteléréssel.

Az elmúlt másfél évet egy paradox fejlődés jellemezte: miközben a szélessáv részesedése az összes otthoni hozzáférésen belül 2005-ben 67 százalékosra bővült, ugyanakkor az új számítógép- és internetfelhasználók száma alig bővült. A hálózati polgárok társadalmi összetétele érdemben alig változott, az internet elterjedése még mindig nem tudott egy dinamikusabb növekedési pályára lépni, így ennek súlyos következményeként a meglévő digitális törésvonalak - például fiatalok és idősek, városi és falusi lakosok, képzettek és képzetlenek között - tovább mélyültek a magyar társadalomban.

Leszakadók

A jelenleg egyharmad-kétharmad arányban megosztott hazai társadalom legfőbb társadalompolitikai kihívása, hogy miként lehet gyorsan és eredményesen megszólítani azt a közel 5 millió felnőtt lakost, illetve azt a körülbelül 3 millió háztartást, ahol az internet és a PC használata egyáltalán nem vált elfogadottá, igényelt tevékenységgé. A hazai fejlesztési politika és eszközrendszer jelentős hányadát ennek a társadalmi igénynek az előmozdítására kell fordítani a következő években, hiszen az internethasználat mostani növekedési ütemével Magyarország körülbelül 25 év alatt éri el a fejlett országok jelenlegi használati szintjét. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy ha a politika nem tesz semmit, akkor egyszerűen ki kell várni a mostani sulinetes generáció felnőtté válását, hiszen körükben már körülbelül 70 százalékos a világháló használata.

Hiányzó társadalmi igény, mélyülő digitális megosztottság

Magyarországon pillanatnyilag egy igen éles digitális megosztottság jellemzi a társadalmat: a felnőtt lakosság körülbelül egyharmada számára mindennapi gyakorlattá vált az IKT eszközök elérése, az általuk elérhető szolgáltatások, tartalmak használata, míg körülbelül kétharmad úgy gondolja, számára semmi lényegeset, igényelt tevékenységet nem nyújt a digitális világ. Körülbelül két éve alig csökken azoknak az aránya, akiknek igen kevés közvetlen kapcsolata van az információs társadalom jellegadó technológiai alaprendszerével. Az internetet jelenleg egyáltalán nem használók több mint fele lakik olyan háztartásban, ahol sem internet, sem számítógép, sem internetező nincs.

Elgondolkodtató a nagyobb állami programok jövőjére nézve, hogy az adókedvezménnyel megvásárolható számítógépekhez segítő Sulinet Expressz, a hozzáférést "forradalmasítani" hivatott Közháló program, vagy a távközlési és az internet-előfizetési díjak csökkentésére tett lépések együttesen sem voltak képesek látványosan befolyásolni a társadalmi igényeket. Az internethasználók társadalmi összetétele lényegében nem változott, a korábbi törésvonalak, amelyek elsősorban a kor és az iskolai végzettség, a jövedelem illetve a településtípus mentén szerveződtek, továbbra is fennállnak. Mindez azt jelenti, hogy a fiatalok, a magas iskolai végzettséggel rendelkezők, a magas jövedelműek, illetve a településhierarchia szerint magasabb státusú településen lakók még mindig lényegesen nagyobb arányban használják az internetet.

#page#

Szélessáv

Az Európai Bizottság direktívái évek óta világosak, hiszen mind az eEurope2005, mind az i2010 az elsők között emeli ki a szélessávú internetelérés infrastruktúrájának fejlesztését, a szolgáltatási árak letörését. Az uniós átlageredmények biztatóak, ugyanakkor még messze nem elégségesek ahhoz, hogy versenyben maradjunk a tengerentúllal, Ázsiával. A szélessávú előfizetések és a népesség aránymutatója az EU25 országaiban közel 11 százalék volt 2005-ben, míg az USA-ban 13, Kanadában 20, Japánban 16, Koreában pedig 30 százalék. Magyarországon ez a mutatószám 4,6 százalék, a trendekből ítélve azonban nem elhanyagolható, hogy az idén várhatóan 60-65 milliárd forintosra bővülő hazai internetpiac jövőjét milyen mértékben határozza meg a szélessávra való áttérés dinamikája - így valóban fontos, hogy megtalálja az ország az internetelterjedés növekedésének motorját.

Az Európai Bizottság elemzései szerint világos összefüggés tapasztalható a versenyképesség és az alacsony hozzáférési árak, illetve a versenyképesség és az alternatív hozzáférési platformok elterjedése között. A normalizált 1Mbps hozzáférés ára már 2004-ben havi 20 euró körülire csökkent Hollandiában, Svédországban, Ausztriában, Belgiumban, Olaszországban, Németországban, Dániában. A bizottság elemzései szerint szoros negatív korreláció figyelhető meg az árak és a versenyképesség között: azaz a leginkább versenyképes gazdaságokban a legalacsonyabbak a DSL-hozzáférési árak, így Hollandiában, Ausztriában, Svédországban, Belgiumban. Természetesen az alacsony árakkal összefügg a felhasználók számának növekedése is, amivel kapcsolatban viszont a törvényhozók, a politika jótékony hatását, befolyásolási képességét emeli ki a bizottság.

A versenyhelyzet biztosítása - még ha erről gondoskodik is a törvényi szabályozás Magyarországon - sok esetben nem jelenik meg az egyes felhasználók szintjén. Ezt jelzi az az adat, mely szerint hiába van több mint 200 internetszolgáltató hazánkban, a piac mégis erősen koncentrált, ugyanis:

1. a hazai szélessávú hozzáférési piacot az DSL- és a kábeltechnológiák uralják,
2. az előfizetések 90 százalékát 17 cég mondhatja magáénak,
3. a szélessávú hozzáféréssel rendelkező háztartások döntő többsége monopolhelyzetben lévő szolgáltatóval szerződik.

A végfelhasználók szintjén az internetszolgáltatók, valamint a hozzáférést biztosító egyéb technológiai lehetőségek versenye még nem valósult meg Magyarország településeinek döntő többségében. Különösen fájó, hogy az elmúlt években nem történt áttörés a kistelepülések esetében az olcsóbb, alternatív, főleg a száloptikás és a vezeték nélküli technológiák megjelenésében, bármennyire is ez felelne meg leginkább az Európai Unió direktíváinak. Az NHH adatai szerint az országban 85 százalékos a szélessávú lefedettség, így "ez nem lehet korlátja a szélessáv igénybe vételének", de tegyük hozzá, ez a lefedettség nem a háztartások, hanem csak egy-egy intézmény szintjén jelentkezik. Jelenleg a települések nagysága erősen befolyásolja a szélessáv elterjedését, hiszen míg Budapesten a nagy sávszélességet használó háztartások aránya 15 százalék, addig ez az arány a falvakban csak 4 százalék.

Erőtlen stratégiák

#page#A Magyar Információs Társadalom Stratégia nem tudott kiemelkedni az önmagát stratégiaként meghatározó kormányzati dokumentumok tömegéből, nem vált "üggyé" a kormányzaton, illetve a társadalmon belül. Számos részeredménye és néhány, a stratégiába is integrált fejlesztés sikere mellett alapvető hiányosságának az erős rendszerszemlélettel meghatározott beavatkozások egy részének, a végrehajtásnak az elmaradását kell tekintenünk. Mindezt csak felerősítette a szervezeti garanciák hiánya (a megtervezett lépések elmulasztása) és a forráshiány, különösen az IHM "saját kezelésű" programjainak (információs írástudás, bizalom és biztonság, információs társadalom K+F) az esetében.

Az EU lisszaboni programját "felülíró" i2010 jó apropó lett volna arra, hogy "kimozdítsa" az információs társadalom ügyét a stratégiai alárendeltségből. Az induló dokumentum 2005 őszére várta volna, hogy elkészüljenek a nemzeti i2010 koncepciók, azonban Magyarországon - mindezt elbagatellizálva - a mai napig nincs elfogadott i2010 program.

Magyarország helyzete a nemzetközi rangsorokban

A felkészültségi (e-readiness) rangsorok segítségével a magyar információs társadalom fejlettségét, az elért eredményeket a nemzetközi adatokhoz viszonyíthatjuk. Számos eltérő megközelítésű felkészültségi rangsor áll rendelkezésünkre, egyes elemzések a gazdasági, mások a technológiai mutatókat vagy a társadalmi dimenziót állítják előtérbe. A nemzetközi összehasonlító elemzések eredményei azonban kivétel nélkül párhuzamba állíthatóak az egyes országok versenyképességének változásával.

Magyarország helyzete több fontos rangsort figyelembe véve az elmúlt három évben nem változott. Az ország gyakorlatilag megőrizte pozícióit, együtt mozgott a nemzetközi trendekkel, mindez azonban azt is jelenti, hogy tartósan az Európai Unióhoz csatlakozott új tagállamok második vonalába szorult. Az információs társadalom - a lehetőségekhez viszonyítva - lassú kibontakozásának következtében Magyarország lemaradása növekedett a fejlett nyugat-európai és észak-amerikai államokhoz képest.

A Világgazdasági Fórum (WEF) közelmúltban publikált Hálózati Felkészültségi Indexe szerint Magyarország ugyan megőrizte 38. helyét, azonban a régió több más országa lényegesen dinamikusabban fejlődött - Szlovákia például az egy évvel korábbi rangsorhoz viszonyítva hét helyezéssel előrébb végzett.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) által vizsgált 65 ország közül tavaly a 30. helyen végzett Magyarország, míg a legfrissebb jelentés szerint a megosztott 32. helyet szerezte meg. A változást két, a listára újonnan felkerült ország okozta, így ennél a rangsornál is Magyarország helyzetének stagnálását figyelhetjük meg.

Mindeközben a szinte valamennyi gazdasági és társadalmi szempontot figyelembe vevő rangsor tanulsága szerint Észak- és Nyugat-Európa fejlett államai mintaállamoknak tekinthetőek, s rendre a nemzetközi összehasonlítás élén szerepelnek. Amennyiben azonban a kelet-európai országok (köztük Magyarország) nem lesz képes gyorsabb ütemben fejleszteni - az információs társadalom alapját is jelentő - legfontosabb mutatókat, az unió egésze kerülhet tartósan versenyhátrányba.

Részlet az BME-UNESCO Információs Társadalo és Trendkutató Központ Kék noteszéből.