Ezt most nagyon benézte Orbán Viktor

A magyar kormányfő úgy igyekszik eladni Donald Trumpot a magyar közvéleménynek, mint a világ megmentőjét, aki a jövő egyetlen lehetséges békegalambja. A madárka azonban igazán harcos jószágnak tűnik, olyannyira, hogy akár egy újabb világháborúig vezetheti az emberiséget. A kereskedelmi világháborút már elindította.

Donald Trump száz százalékra ígérte meg népének, hogy elfoglalja Grönlandot. Az indoklással sem bíbelődött sokat, amerikai nemzetbiztonsági érdek és pont. Az USA elnöke mindeközben a tűzzel játszik, hiszen Grönland annektálása visszavonhatatlan precedenst teremtene Kína számára Tajvan elfoglalására. Peking ezzel kapcsolatos szándékait nem is nagyon takargatja, április elsején bejelentették, hadgyakorlatot kezdenek Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben”. A tajvani védelmi minisztérium pedig közleményben tudatta: a kínai Santung repülőgép-hordozó egység hétfőn belépett a védelmi területére, erre válaszul katonai repülőgépeket és hajókat küldött ki, és aktiválta szárazföldi rakétarendszereit. És hipp-hopp már közel is kerültünk egy világháborúhoz, hiszen Tajvan megtámadására nyilvánvalóan reagálni fog az USA hadserege. Ugyanezen a napon Szergej Lavrov külügyminiszter bejelentette, orosz-kínai csúcstalálkozó lesz májusban, ami a béke valódi barátainak nem túl pozitív üzenet ebben a helyzetben. Kína ugyanis az ukrán-orosz háború kapcsán igencsak közel került Moszkvához, vagyis egy Tajvan körüli katonai konfliktus esetén jelen pillanatban nem kérdés kinek az oldalára áll Putyin.

Most akkor merre tovább?
Most akkor merre tovább?
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Donald Trump akarnoksága azért is veszélyes, mert Kínának jóval több joga van Tajvanhoz, mint az USA-nak Grönlandhoz. Nota bene a magyar kormány is elismeri az „egy Kína” elvét. Ez azt jelenti, hogy Kína név alatt egyetlen ország létezik, ez pedig a Kínai Népköztársaság, és Tajvan ennek része. Ezt az elvet alkalmazza a pekingi vezetés, valamint a velük diplomáciai kapcsolatot fenntartó államok túlnyomó többsége, vagyis Grönland esetleges amerikai elfoglalását követően nincs indok, miért ne tehetné meg ugyanezt Tajvannal Peking.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo