Az első világháborúban megjelent korszerű fegyvernem, a légierő fejlődésének elméleti alapjait a Giulio Douhet (1869-1930), az extrém olasz tábornok által megfogalmazott úgynevezett légiuralom-elmélet indította el, ami megjelent a magyar katonai köztudatban is; kezdetben ezt tekintették revíziós terveink, illetve hatékony honvédelmünk egyetlen gyógyírjának. A légi uralom, másnéven az önálló légi háború elmélete szerint egy, a többi haderőnem rovására kifejlesztett, összesen száz repülőszázaddal rendelkező légierőnek kell természetes terepakadályoktól függetlenül az ellenség hátországában kijelölt száz hadászati célpont ellen egyidejű, megsemmisítő légicsapásokat intéznie. Ezek a légicsapások néhány nap alatt megtörik az ellenséges állam polgárainak háborús elszántságát, ezzel ők maguk kényszerítik gyors békekötésre kormányukat. Douhet szerint ez az olcsó, gyors, a saját veszteségeket is minimalizáló győzelem leegyszerűsített receptje. A katonai szakemberek a harmincas években e nézetek hatására alapították meg az 1939-től már önálló haderőnemként működő Magyar Királyi Honvéd Légierőt.
Már a harmincas években a modern háború leghatalmasabb eszközének nevezték a repülőgépeket. A magyar szakírók megemlítik, hogy a repülők hadműveleti használatának lehetősége csak elméleti úton állapítható meg, ezért hoztak létre repülőparancsnokságokat. Douhet elméletét a magyar katonai szaksajtóban Szentnémedy Ferenc százados mutatta be, amely komoly szakmai vitát generált: többen szembeszálltak az elgondolással. Azonban a kezdeti eszmefuttatások közrejátszottak abban, hogy a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács 1932-ben elfogadja a hadsereg távlati fejlesztési tervét, melyben 48 repülőszázad felállításáról döntöttek. Ám a többi kritikai észrevétel és egyéb tapasztalatok fokozatosan árnyalták Szentnémedy kritikátlan douhetizmusát.
1933-ban a kormány már egy 150 repülőgépből álló magyar légierő felállításáról döntött. Idővel felismerték, hogy a légierő legfontosabb feladata nem az embereknek, hanem az ellenség légi és földi haderejének, erőforrásainak minél gyorsabb megsemmisítése. Szentnémedy Ferenc ebben az évben kezdett el foglalkozni a vadászrepülés és a légvédelem problémájával, melynek során megállapította, hogy idővel egyre inkább nagy hatótávolságú és sebességű, jól felfegyverzett, többüléses vadászgépek szükségesek, a géppuskák mindezzel együtt legyenek fedélzeti lövész által is mozgathatóak. 1934-ben a Légügyi Hivatal vezetői is a többfeladatos géptípus hadrendbe állítását szorgalmazták.
A további elméleti munka, a külföldi tapasztalatok feldolgozása, valamint az aktuális hadászati elképzelés lényegesen módosította az eddigi elképzeléseket. A harmincas évek végére a szárazföldi erőkkel szorosan együttműködni képes és a környező államok erődrendszerének elpusztítására alkalmas légierő képe kristályosodott ki, ennek megfelelő elképzelés született a leginkább alkalmas repülőgéptípus tekintetében is. A legkevesebb figyelmet a szervezeti kérdésekre fordították. 1938-ban azonban ez megváltozott, mikor Horthy Miklós kormányzó elrendelte az autonóm légierő létrehozását, így megszületett a douheti nézetek pozitívumait hasznosító, a sajátos magyar helyzetnek megfelelő önálló haderőnem, ami azonban a gyorsan kibontakozó háborús viszonyok között képtelen volt továbbfejlődni a negyvenes években.
A 21. században a magyar gazdaság, s ezáltal a Magyar Honvédség helyzetéből adódóan célszerű lenne több energiát fordítani az elméleti tevékenységre, hogy a feltételek jobbra fordulásával a kiválóan felkészített, az új kihívásoknak megfelelni képes tisztikarra és a kidolgozott nézetrendszerekre támaszkodhassunk, mint ahogy teszik azt Írországban és a skandináv államokban. Hogy egyszer végre tanuljunk a történelemből, és így sok felesleges költséget, erőfeszítést megspóroljunk.
