Semmit sem tudunk arról, hogy a kaszinóvárosban lövöldöző Stephen Paddock miért nyitott tüzet egy country zenei fesztivál látogatóira. A férfi a szálloda 38. emeletéről nyitott tüzet az ünneplőkre és 58 embert megölt, több százat megsebesített. Az életéből – amit az Egyesült Államok médiumaiból megtudhatunk, - nem egy mániákus gyilkos képe rajzolódik ki, aki alaposan felkészül egy ilyen rémítő tettre, mint ahogy Paddock cselekedett. A las vegas-i mészáros 1982 óta rendelkezett fegyverekkel, de hogyan lett egy fegyverbolondból, - akit a saját testvére is unalmasként írt le - tömeggyilkos? Alighanem sosem fogjuk megtudni a teljes igazságot és a gondolat, hogy bármelyikünkben egy őrjöngő vadállat rejtőzhet igencsak nyugtalanító.

Még inkább zavaró azonban - különösen európai szemmel, - az a mód, ahogy az Egyesült Államokban az újabb és újabb fegyveres tömegmészárlások után a fegyvertartás szabályozásának kérdését kezelik, illetve az, hogyan is vélekednek erről az amerikaiak. Tízezrével halnak meg minden évben lőfegyverektől az amerikai polgárok, mégis, minden mészárlás után emelkednek a fegyvergyártó cégek részvényei, a hírek miatt felfutó eladások hatására. Honnan jön ez az irracionalitás? A kutatások sem találnak választ, de a statisztika segítségével érdekes bepillantást nyerhetünk a fegyvermániások lelkivilágába.

Kép: Pixabay

Aki sok krimit néz, szívesebben tart fegyvert?

Talán az amerikai fegyvermánia összefügg a tévéből fröcsögő erőszakkal. Akik ugyanis előszeretettel néznek krimiket és sorozatokat a televízióban eléggé egyértelműen a fegyvertartás korlátozása ellen vannak, sőt abban hisznek, hogy a lakossági kézben tartott fegyverekkel csökkenthető, megelőzhető a bűnözés. Szép elgondolás, kár, hogy a valóság nem igazolja vissza. 2017-ben az Egyesült Államokban 37 ezerre teszik a lőfegyverek okozta sebesülésben elpusztult amerikaiak számát. Ez tízmillió lakosra vetítve 1233 eset, ami a hatszorosa az ÖSSZES egy év alatt elkövetett magyarországi gyilkossági esetnek, de bármely, szabadon választott OECD államra vetítve is a többszöröse. A lőfegyverrel elkövetett támadások áldozatainak száma egy év alatt a többszöröse a szomszéd Ukrajnában zajló konfliktus halálos áldozatainak, amely éppen tavaly decemberben haladta meg a tízezer főt.

Persze, az igazsághoz hozzátartozik, az Egyesült Államokbeli kiugró statisztikában benne vannak az öngyilkosok is – érthetően, könnyebben jutnak el az ötlettől a tettig, ha éleslőszerrel töltött fegyver van a kezük ügyében. A rizikó ebben ez esetben éppen az ötszörösére növekszik. Márpedig hozzáférnek a fegyverekhez: az Egyesült Államok népe a világon a legjobban felfegyverzettek közé tartozik: minden harmadik amerikai polgár, több mint százmillió ember tart lőfegyvert saját használatra. A háztartások 42 százalékában van legalább egy csőre töltött pisztoly. Ebből a helyzetből egyenesen következik, hogy sok kisgyermek közelében is megfordulnak a fegyverek. Ebből meg is van a baj: minden héten legalább egyszer egy 36 hónaposnál fiatalabb kisgyermek okoz lőfegyverrel sebesülést, vagy halált az Államokban. (2015-ben 58, 2016-ban 47, idén eddig 51 alkalommal fordult ez elő.)

Még ha a fegyvertartás ki is merülne az önvédelmi kézifegyverekben, ezek a számok akkor is elgondolkodtatnák a legtöbb európait. Ám az amerikaiak még inkább paradox módon ragaszkodnak a gépfegyvereikhez, holott a legtöbb iskolai lövöldöző, vagy elmebeteg tömeggyilkos éppen ilyeneket használ fel a rémtettei során. Ettől még a fegyvertulajdonosok 57 százaléka ellenezne egy, a sorozatlövő fegyverek eladását korlátozó jogi szabály ellen. Még riasztóbb azonban, hogy a fegyverrel nem rendelkezők 37 százaléka is így érez. Pedig egy Kalasnyikov igazán nem önvédelmi fegyver, valószínűleg kevés futó vinné magával este a Margitszigetre. Mégis, szinte bármilyen felvetés és javaslat azonnal zátonyra fut a fegyvertartók ellenállásán, főként azért, mert nincs elég adat a fegyvertartás és a bűnözés összefüggésére. Persze ezt a helyzetet a nagy hatalmú Nemzeti Fegyverszövetség, az NRA (National Rifle Association) is erősíti, például kifejezetten nyomást gyakorolnak olyan szövetségi intézményekre, mint a kutatásokat finanszírozó CDC, hogy ne finanszírozhasson a fegyverhasználattal kapcsolatos felméréseket. Ezért egyébként sok, mindkét oldal által felsorakoztatott adat és statisztika egyetlen egy, átfogó és alapos, ugyanakkor immár 22 éves adatokon alapuló tanulmányból származik.

Nem véletlenül tesz így a szövetség, a kevés megvalósuló kutatából ugyanis olyan összefüggésekre derül fény, amelyek egyáltalán nem felvidítóak. Egy új-zélandi kutató például 2013-ban – szinte fű alatt kellett végeznie az adatfelvételt az Egyesült Államokban, – kimutatta, hogy egyértelmű összefüggés mutatkozik a minél kórosabb fegyverimádat és a rasszizmus között. Minél magasabb egy amerikai polgár „rasszizmusértéke” annál biztosabb, hogy nem is egy fegyvert rejt az éjjeliszekrénye. Jellemzően, aki a más rasszba tartozókra bűnözőkként tekint, az jó eséllyel a fegyvertartás szigorítása ellen foglal állást. Hatványozottan ez a helyzet azokkal, akik már legalább egyszer áldozatául estek egy bűncselekménynek: ők szinte kizárólag a szabad fegyverviselés mellett állnak ki, még akkor is, ha emiatt a rosszfiúk is könnyebben jutnak fegyverhez. Egy 2005-ben készült kutatás szerzői teljesen egyértelműen fogalmaznak ezzel kapcsolatban, eszerint, aki bízik abban, hogy a rendőrség meg tudja védeni a bűnözőktől, az a fegyvertartás ellen van, aki viszont nem bízik a rendőrségben azok mellette.

Eszerint a logika szerint azonban éppen a fekete amerikaiaknak kellene nagyobb arányban támogatniuk a fegyvertartást, hiszen ők válnak szinte napi rendszerességgel elkövetett rendőri erőszak áldozataivá. Ennek ellenére 78 százalékuk a szigorítás mellett van, nem pedig ellene, mint a fehér bőrű lakosság 56 százaléka. Persze ez az adat is 22 éves…

Egy európai számára tehát éppúgy bizarr az amerikaiak érvelése, ahogy Stephen Paddock ügyében sem ismerhetjük meg teljes egészében tettének lelki mozgatórugóit. Az persze bárki számára egyértelmű lehet, hogy a lakossági kézben lévő lőfegyverek nagy száma és az ezekkel elkövetett bűncselekmények kiugróan magas aránya között összefüggésnek kell lennie. Addig azonban, amíg az Egyesült Államokban is győz a józan ész, marad a gyász és ima az éppen aktuális tragédia áldozataiért. Csak éppen jó lenne egyszer a jövendőbeli áldozatokra is gondolni….