Debreceni lelépési pénzek: tízmilliók az exvezetőknek

Debreceni önkormányzati cégeknél is fizettek a fővárosihoz hasonlóan elfogadhatatlan menedzseri végkielégítéseket - közölte Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő, az MSZP debreceni alelnöke kedden sajtótájékoztatón.

Varga tájékoztatása szerint a tavaly 660 millió forint veszteséget felhalmozó önkormányzati cég, a Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park Kft. távozó igazgatójának végkielégítése és úgymond "éves javadalmazása" meghaladta a 40 millió forintot.

Hasonlóképpen közös megegyezéssel és több mint 10 millió forint lelépési pénzzel távozhatott a Csokonai Színház direktori székéből Csányi János, aki a kirendelt önkormányzati biztos értékelése szerint számviteli és pénzügyi szabálytalanságok sorát elkövetve 70 millió forintot meghaladó kárt okozott Debrecennek - mondta a szocialista politikus.

Varga Zoltán szerint "az érthetetlen, jogtalan és morális-etikai kérdéseket felvető kifizetések sorát gyarapítja az elmúlt hónapokban - külön polgármesteri utasításra - kifizetett, átlagosan 3,2 millió forintos 'pofapénz' is, amelyet a vagyonkezelő holding tagvállalatának vezetői úgy kaphattak meg, hogy az igazgatóság határozatában deklarálta: nem fizet prémiumot a holding nehéz gazdasági helyzetére tekintettel".

Debrecen vezetői ugyan a napokban azt nyilatkozták, hogy a városban nyilvánosak és megtekinthetőek az úgynevezett menedzserszerződések, a valóság ezzel ellentétes - jegyezte meg a politikus.

A héten a BKV és a MÁV korábbi vezetőinek kifizetett milliók borzolták a kedélyeket...

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo