A közösség Strukturális Alapjai az idén és a következő két évben mintegy 500 milliárd forintot, 1,995 milliárd eurót biztosítanak Magyarország számára 5 operatív program finanszírozására. E programok a regionális fejlesztést, a környezetvédelmet, a gazdasági versenyképesség javítását, a humánerőforrás-fejlesztést, a szociális feltételek kedvező változtatását szolgálják.
A pályázatok fogadásáról az irányító hatóságok gondoskodnak, s az elfogadott pályázatokra a pénzeket a magyar költségvetés előlegezi meg, illetve a hazai társfinanszírozási részt állja. Az uniós hányadot utófinanszírozás keretében a most megérkezett előlegekből lehet kiegyenlíteni.
Az ez évi költségvetés azzal számol, hogy a Strukturális Alapokból mintegy 60 milliárd forintos támogatás érkezik, amelyekhez a kapcsolódó magyar finanszírozás eléri a 27 milliárd forintot. A Pénzügyminisztérium keretében működő Nemzeti Programengedélyező Iroda már februárban gondoskodott az Operatív Programok számára megfelelő forintszámlák megnyitásáról a Magyar Államkincstárnál.
A Regionális Fejlesztési Operatív Program számlájára az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 7,6 milliárd forint, a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program számlájára az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 8,14 milliárd forint, a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program számára az Európai Regionális Fejlesztési Alapból 10,68 milliárd forint érkezett, az Európai Szociális Alap pedig a Regionális Fejlesztési Operatív Programnak 1,3 milliárd forint előleget utalt. A Humán Erőforrás Operatív Program előlege is hamarosan érkezik.
Az előlegekből a jóváírt összegeket a pénzügyi lebonyolítás szabályai szerint a Nemzeti Programengedélyező Iroda a felelős minisztériumokban felállított irányító hatóságok számára utalja tovább.
Forrás: Pénzügyminisztérium
Kapcsolódó anyagok:
Jócskán túligényelték a HEFOP-ot
Brüsszeli előleg
Közel 28 milliárd forint érkezett július végén több részletben az Európai Bizottságtól a Magyar Államkincstárban megnyitott számlákra, a pénz az Európai Unió Strukturális Alapjaiból származó előleg. Augusztusban további közel ekkora összeg várható.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.