A magyar tudományos élet legrangosabb civil alapítású tudományos díját, a Bolyai-díjat ebben az évben, 2004. október 10-én, a Magyar Állami Operaházban műsoros ünnepség keretében adják át. A Bolyai-díj Alapítványt civil kezdeményezésként, 1998 májusában hozta létre Somody Imre üzletember, Somody Imréné, Karsai Béla a Karsai Holding Rt. elnök-vezérigazgatója, Lantos Csaba az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese. Az alapítványhoz 2001-ben csatlakozott Alexander Brody reklámszakember és író, valamint Várkonyi Attila a Fast Ventures kockázati tőkebefektető cég elnöke.Az alapítók legfontosabb indítéka a tehetség megbecsülése volt, tisztelgés a tudás előtt, útmutatás és bíztatás a fiatal tehetségeknek, a jövő tudósainak.
A kétévente odaítélt Bolyai-díj multidiszciplináris, azaz nem kötött egy tudományterülethez. A díj azon magyar állampolgárságú, illetve magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése, illetve ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén. A Bolyai-díj nyerteséről, egy erre a célra létrehozott független díjbizottság dönt. A díjbizottság elnöke a Magyar Köztársaság mindenkori elnöke, tagjai a magyar tudomány és közélet kiemelkedő, elismert személyiségei. A Bolyai-díjat első alkalommal 2000. április 2-án Freund Tamás akadémikus, agykutató, majd Roska Tamás akadémikus, informatikai kutató vette át.
A Bolyai-díj 2004 díjátadó ünnepségre a Magyar Állami Operaházban, a magyar közélet, a magyar és a nemzetközi tudományos élet neves személyiségei és a tanulmányi versenyeken kimagasló eredményt elért hazai és határon túli középiskolai diákok, az őket felkészítő tanárok és első, másodéves egyetemi hallgatók jelenlétében kerül sor.
Bolyai-díj az idén is
Somody Imre üzletember, Somody Imréné, Karsai Béla a Karsai Holding Rt. elnök-vezérigazgatója, Lantos Csaba az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese alapította - majd többen csatlakoztak a vállalkozáshoz - a Bolyai-díjat, melyet az idén ősszel is átnyújtanak valamely nem kötött egy tudományterületen tevékenykedő tudósnak. Eddig Freund Tamás és Roska Tamás munkáját ismerték el így is.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.