Bizalom és könyvvizsgálat

Az uniós felzárkózás érdekében a magyar könyvvizsgálók az elmúlt években gyorsított ütemben szerezték meg a szükséges szakmai ismereteket, és a szabályozás és a gyakorlat is azt mutatja, hogy ez a munka sikeres volt – mondta dr. Sugár Dezső, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke a közelmúltban a Le Meridien Szállodában „Bizalom és Könyvvizsgálat’ címmel” tartott nemzetközi konferencián.

A kamara folyamatosan, az új kihívásokhoz igazítja az alapszabályát, az etikai, a választási, a minőségellenőrzési szabályzatokat, és tagjai az uniós normáknak megfelelően végzik mujkájukat. Az unióban is jelenleg formálódnak azonban a meghatározó irányelvek, standardok, melyek figyelembe vételével a hazai szabályozást is át kell majd ismét alakítani.

A Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagja a Nemzetközi Könyvvizsgálói Szövetségnek (IFAC) és az Európai Könyvvizsgálói Szövetségnek (FEE), így a hazai könyvvizsgálók első kézből szerezhetnek ismeretet a globalizálódó számviteli, könyvvizsgálati változásairól. Ezen a mostani konferencián is jelen voltak előadók az Európai Bizottságtól, a FEE-től és az IFAC-tól, akik többek között a könyvvizsgálat hitelességéről, a függetlenség erősítéséről és a közfelügyelet létrehozásáról beszéltek. Karen van Hulle, az Európai Bizottság Számviteli és Könyvvizsgálati Egység elnöke például beszédében kiemelte, hogy a közelmúlt vállalati botrányai az Egyesült Államokban és Európában mélyrehatóan megrengették a tőkepiacokba vetett bizalmat. Annak érdekében, hogy a gazdaságok ne szenvedjenek szörnyű károkat, vissza kell állítani a tőkepiacokba vetett hitet. A probléma az, hogy a világ szabályozói még nem találták meg a „bűvös receptet”, amely a bizalmat visszahozhatná, ezért az egyetlen, amit tehet a szakma, hogy minden eseményt a lehető legnagyobb odafigyeléssel kezel. Így az Enron botrány után a bizottság a vállalati hibákból szabályozási következtetésekről szóló elemzést készített. Az elemzésben felsorolt módszerek között szerepel a 8. direktíva módosításának javaslata, amely még a mai napig kulcsfontosságú téma. Néhány fontosabb megállapítás a 8. direktíva módosításának javaslatából:

- könyvvizsgáló cégek menedzsmentjére és tulajdonára vonatkozó nemzeti megszorítás megszüntetése,

- könyvvizsgálók képesítésének továbbfejlesztése,

- a könyvvizsgálók és könyvvizsgáló cégek részére regisztrációs rendszer kidolgozása és bevezetése,

- a függetlenségi követelmény tisztázása,

- rendszeres minőség-ellenőrzési vizsgálatok bevezetése,

- nemzetközi könyvvizsgálati standardok használatának kötelezővé tétele minden könyvvizsgálat során,

- olyan közfelügyeleti rendszer bevezetésének kötelezővé tétele, amely megfelel a direktívában előírt szervezeti kritériumoknak, és a közfelügyeleti rendszerek közötti koordináció EU-szintű megszervezése stb.

A könyvvizsgálati reformot egy sor egyéb kezdeményezés részeként kell tekinteni. Ez az egyik eleme a pénzügyi elszámolásba vetett hit és bizalom visszaszerzésének.

A könyvvizsgálat európai infrastruktúráját szabályozó 8-as számú uniós irányelv módosítása elkerülhetetlen napjainkban – tette hozzá David Devlin, az Európai Könyvvizsgálók Szövetségének elnöke, aki előadásában részletesen beszámolt a fent felsorolt módosítások elemeiről.

Szorosan kapcsolódott Jochen Pape, a PricewaterhauseCooper Deutsche Revision AG igazgatósági tagja előadása, amelynek témája a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) bevezetése és azok európai perspektívái. 2005. január 1-jétől az IFRS alapján készített konszolidált beszámoló készítését kötelezővé teszik. Hogy ez zökkenőmentes legyen, nagyon fontos előre értékelni az IFRS-re történő átállás hatásait – az előadó erre vállalkozott -, és sorra venni az átálláshoz szükséges teendőket.

Az IFAC a számviteli szervezeteket egyesitő non-profit, kormánytól és politikától független nemzetközi testület. A nemzetközi elismertségre kell törekedni, amely egyben a szakma hasznát is jelenti – vette át a szót David Hunt, aki az Egyesült Királyság képviselője az IFAC Oktatási Bizottságában. Témája a könyvvizsgálói képzés, illetve továbbképzés új nemzetközi oktatási standardjai. Előadásában nagy jelentőséget tulajdonított a nemzetközi standardok oktatáson keresztüli harmonizálásra. Említést tett néhány Nemzetközi Oktatási Standardról (IES), mint



- IES Keretelvek

- IES1 Belépési követelmények

- IES2 A szakmai számviteli oktatási programok tartalma

- IES3 Szakmai jártasság

- IES4 Szakmai értékek, etika és hozzáállás

- IES5 Szakmai gyakorlati követelmények

- IES6 A szakmai képességek és szaktudás felismerése.



A Magyar Könyvvizsgálói Kamara az IFAC oktatási bizottságának munkáját két turnuson át összesen öt éven keresztül segítette, melyet az IFAC 2002. novemberében Hongkongban megrendezett kongresszusa példaértékűnek ismerte el. A kötelezető szakmai továbbképzés keretében az előttünk álló időszak legfontosabb oktatási feladata az oktatási standardok és irányelvek hazai adoptációja, valamint IAS (nemzetközi számviteli standard) oktatás megszervezése.



Egyre növekszik a könyvvizsgáló szerepe az új vállalatirányítási (corporate governance) struktúrában. A független könyvvizsgálat a vállalatirányítás kulcseleme, melynek fontos része a könyvvizsgáló és a belső audit együttműködése. Az átalakuló tulajdonosi kör, információs rendszerek, a társadalmi-gazdasági változások fontos fejlemények, amelyek erős befolyást gyakorolnak a vállalatirányitási-ellenőrzési rendszerek fejlődésére. Ezt már dr. Roóz József közgazdász, az államigazgatás professzora fejtegette, áttekintést nyújtva a globalizálódó világban a vállalatirányítás fejlődésének tendenciáiról, a hazai felzárkózás lehetőségeiről.



Az IFAC Public Sector Bizottságának (PSC) az a feladata, hogy az egész világra kiterjedően koordináltan foglalkozzon a közszféra pénzügyi menedzsmentje, a beszámolás, a számvitel és könyvvizsgálat területén dolgozók igényeivel – tért vissza a konferencia fő mondanivalójához Philippe Adhémar, a bizottság elnöke. –A PSC jelenlegi fő tevékenysége a Nemzetközi Közszféra Számviteli Standardjainak (IPSAS) kidolgozása, amelyek a kormányzati szervek és közszféra egyéb intézményei pénzügyi beszámolását segítik A komplexebb szerkezetű elhatárolás alapú beszámolók, valamint az azokban közölt nagyobb volumenű és többféle információt, illetve a tételese szabályozás helyett életbe lépő elvi alapú számviteli rendszerek következtében előtérbe kerülő több szempontú vizsgálat új kihívást jelentenek a könyvvizsgálati munkában..



A Magyar Könyvvizsgálói Kamara a konferencia résztvevői számára arra is lehetőséget biztosított, hogy egy kerekasztal-beszélgetés keretében tegyék fel kérdéseiket az uniós tagországok, valamint a szomszédos országok szakmai szervezeteinek képviselőinek.



A moderátor dr. Eperjesi Ferenc a Magyar Könyvvizsgálói Kamara nemzetközi alelnöke volt.

További résztvevők:

Fekete Katalin, az MKVK szakmai alelnöke

David Devlin, a FEE alelnöke

Liz Hickey, az IASB oktatási igazgatója

Ivan Bosela az SKAU elnöke (Szlovákia)

Petr Kriz, a KACR elnöke (Csehország)

Marin Toma, CECCAR elnöke (Románia)

Danimir Gulin, a RIF alelnöke (Horvátország)

Maciej Ostrowski, a KIBR főtitkára (Lengyelország)

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo