A NATO főtitkára a Financial Timesnak adott interjúban úgy fogalmazott: az kijevi kormánynak nyújtott katonai támogatás növelése a majdani potenciális béketárgyalások előtt fontosabb, mint az arról szóló vita, hogy mikor ajánlják fel Ukrajnának a NATO-tagságot.
Elmondta: a szövetség tagjai jelenleg konzultálnak egymással arról, hogy miként kell időzíteni Ukrajna NATO-csatlakozási meghívását és a béketárgyalásokat. A NATO-főtitkár kijelentette: most a legfontosabb feladat az, hogy amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a béketárgyalások elkezdéséről dönt, ezt a döntést az erő pozíciójából hozhassa meg.
A béketárgyalások lehetőségéről alig néhány órával korábban Sir Keir Starmer brit miniszterelnök is szólt. Starmer a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén felszólalva hétfő este úgy fogalmazott: folytatni kell a Kijevnek nyújtott támogatását mindaddig, amíg erre szükség van, annak érdekében, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb helyzetből kezdhessen tárgyalásokat, és biztosíthassa az igazságos, tartós béke létrejöttét saját feltételei alapján.
Starmer most tett először hivatalosan utalást brit részről arra, hogy a London által Kijevnek nyújtott támogatások céljai között szerepel Ukrajna felkészítése is a békéről szóló tárgyalásokra.
Mark Rutte NATO-főtitkár ugyanakkor kijelentette azt is, hogy nem szabad olyan békemegállapodásra jutni, amely nem Ukrajnának jó, hanem Oroszországnak, Észak-Koreának, Iránnak és Kínának ad okot örömre, mivel ez hosszú távon súlyos biztonsági fenyegetést jelentene Európa és az Egyesült Államok számára.