Az oroszok a pápának is beintettek

Lesz következő fordulója Oroszország és Ukrajna tárgyalásainak, de irreális, hogy ezt a Vatikánban tartsák meg, a találkozó idejéről és helyszínéről még nem döntöttek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Történelmi dél-orosz földek, nemzeti identitás és a népek önrendelkezése elnevezésű moszkvai konferencián.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Moszkva által vitatott legitimitásáról szólva közölte, hogy az orosz fél nem utasítja el a „kijevi rezsim” vezetőjével és adminisztrációjával tárgyalásokat, Zelenszkij hatalma törvényességnek kérdése a rendezési dokumentumok aláírásakor lesz döntő jelentőségű.· Álláspontja értelmében választások megtartása adná meg legjobb megoldást arra a kérdésre, hogy ki írhatja alá a békeszerződést ukrán részről.

„Mert ha azok írják alá, akiknek a legitimitása, finoman szólva, már senkit sem győz meg, akkor az utódok megkérdőjelezhetik a megkötött megállapodásokat” – mondta.

Szergej Lavrov hangsúlyozta, Oroszország nem hagyhatja az orosz ajkú embereket Ukrajnában a jelenlegi rendszer hatalma alatt, mert az „nagy bűn lenne”. Kifogásolta, hogy az európai országok egyszer sem ejtették ki az „emberi jogok” kifejezést azzal kapcsolatban, ami Ukrajnában történik. Azt tanácsolta a azoknak a nyugati kollégáinak, akik sürgősen cselekednének, hogy követeljék az ENSZ Alapokmányát és számos emberi jogi egyezményt megsértő ukrán törvények hatályon kívül helyezését. (MTI)

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo