Az egykori kalózok földjén vörös hegyek várnak

A Világjáró rovat ezúttal az Egyesült Arab Emírségekben járt.

A közelben magasodó Hadzsar-hegylánc része az Egyesült Arab Emírségek legmagasabb pontját jelentő Dzsebel Dzsai-hegy – érdekesség, hogy ennek ténylegesen legmagasabb része már Ománban van, így a közhiedelemmel ellentétben az Emírségek legfentebb található csúcsa az 1691 méteres Dzsabal Ar Rahrah.

A hegy majdhogynem legmagasabb pontjára autóút vezet – ennek oka bizonyára részben az, hogy Rász el-Haima sejkje is palotát tart fent itt. A Dzsebel Dzsai képe az Egyesült Arab Emírségekre eső részen jól megmutatja az ország hozzáállását a földrajzi adottságok kihasználásához, hiszen egyfajta hegyi vidámparkot alakítottak ki: a felmerészkedő látogatókat a meredek hegyoldalban kanyargó bobpálya mellett a világ leghosszabb drótkötélpályája várja, ahol 1680 méteres magasságban, közel három kilométeren keresztül száguldhatnak a legmerészebbek.

A hegyoldalba érkezve egyébként kiépített foodtruckok, pihenőhelyek és turistautak is várják az érdeklődőket – igaz, ez utóbbit a 38-40 fok körüli hőségben, egy olyan hegyen, ahol természetes árnyék egyáltalán nincsen, csak nagyon kevesen vállalják be.

A Privátbankár cikkét itt olvashatja tovább.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo