Aki nem dolgozik, ne is lottózzon!

Németország kölni tartományi bírósága megtiltotta a helyi szerencsejáték-társaságnak, a Westlottónak, hogy sportfogadási szelvényt adjon el munkanélküli-segélyen lévőknek; ha ismét munkanélkülit engednének fogadni, 250 ezer euróra büntetnék a céget - írta a Népszava.

A lap hétfői számában megjelent írás szerint a döntés hatalmas nyilvánosságot kapott, és még ennél is nagyobb megütközést keltett Németország-szerte. A lottózókat üzemeltetők állásfoglalást várnak: hogyan kéne viselkedniük, például van-e joguk igazoltatni a lottózókat. A Westlotto azonnal fellebbezést jelentett be az ítélet ellen, mivel - mint kiderült - az eljárás mögött egyik konkurense áll.

A düsseldorfi Westdeutsche Zeitung című lap szerint a konkurens Tipico által megbízott személyek jártak a Westlotto fogadóirodáiban, ahol a fogadási szelvény vásárlása előtt jól hallható beszélgetést folytattak egymással arról, hogy milyen nehezen is tudnak megélni a munkanélküli-segélyből. Bár a szelvényt árusító személyzet hallotta a párbeszédet, tehát tudhatta, munkanélküliek akarnak fogadni, minden további nélkül eladta nekik a szelvényeket.

Ezek után a Tipico a német szerencsejáték-törvényre hivatkozva fordult a bírósághoz. A törvény ugyanis kimondja: nem szabad elfogadni a fogadást játékfüggőktől, kiskorúaktól és olyan személytől, aki különösen kis jövedelemből tartja fenn magát.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo