A szakmunkásképzésre utal az a cím, amellyel konferenciát szervezett Budapestena Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Oktatási Minisztérium. A május 6-i rendezvényen a kamara arról adott értékelést, hogyan sikerült hatással lennie a szakképzés elavult struktúrájának fokozatos átalakítására, a kormányzat jogszabályalkotó munkájára. Az MKIK fontosnak találta ehelyütt is ismertetni, hogy Magyarország versenyképessége és fenntartható fejlődése érdekében sürgetővé vált a szakképzés munkaerő-piaci igényekre hangolt modernizációja. Ennek szellemében születtek meg azok az intézkedéssorok, amelyek felgyorsították a szakképzés megújításának folyamatát. A múlt évben napvilágot láttak azok a törvények, amelyek e változások jogszabályi garanciáit jelentik.
Az Oktatási Minisztérium 2003. március 12-én együttműködési megállapodást kötött az MKIK-val a kamarai szakképzési feladatok kiterjesztése céljából. Ennek szellemében született meg az Országos Szakképzési Tanács 2004. december 12-i döntése, amely 563 millió forinttal támogatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési feladatainak ellátását. Ennek megfelelően lehetőséget kapott az MKIK arra, hogy a 16 legnépesebb számú gyakorlatigényes, úgynevezett fizikai OKJ-s szakmában elvégezhetik a szakmai és vizsgakövetelmények felülvizsgálatát. E szakmáknál a kamara felhatalmazást kapott a gyakorlati szintvizsga rendszerének kidolgozására, illetve a gyakorlati képzőhelyek egységes szempontok szerinti ellenőrzésének kialakítására.
Ezzel összhangban országos szinten már megalakult és működik, megyei szinten létrejövőben vannak a gazdaság szereplői által reprezentált szakképzési egyeztető bizottságok, amelyek feladata a gazdaság elvárásainak és igényeinek közvetítése, illetve az együttműködés erősítése a szakképzési feladatok végrehajtásában. A szakképzési feladatok átadásának igen jelentős állomását adta a 2004. január 27-én aláírt újabb együttműködési megállapodás, amelynek alapján elkezdődhetett a 16 szakmára vonatkozó szakmai és vizsgakövetelmények kidolgozása, illetve a gyakorlati szintvizsga rendszerének kialakítása. Az MKIK széleskörű szakértői bázisra és társadalmi vitára támaszkodva a kamara honlapján vitára bocsátotta a 16 szakmára vonatkozó szakmai és vizsgakövetelményeket, amelyek 60 szakértő bevonásával, 1259 interjú elkészítésével 434 új szakmai feladat beépítésével készültek el. Az MKIK április 28-i küldöttgyűlésén elfogadták a kamarai szakképzési önkormányzati szabályzatot, amely országosan egységes keretbe foglalja a kamarai szakképzési feladatok ellátását, illetve az ezzel kapcsolatos munkamegosztást. A szakképzési önkormányzati szabályzat szerves része a gyakorlati szintvizsga szabályzat, amelyhez kapcsolódóan 41 tananyagfejlesztő közreműködésével elkezdődött a gyakorlati szintvizsgák feladatbankjainak kidolgozása. Az új szakképzési feladatok ellátásában jelentős helyet foglal el a gyakorlati képzőhelyek akkreditációs rendszerének kidolgozása és fokozatos bevezetése, illetve a kamarai szakképzési feladatok egységes megvalósítását szolgáló on-line alapú integrált informatikai rendszer kifejlesztése.
A szakképzés már a kamaráé
Az új szakképzési feladatok ellátásában jelentős helyet foglal el a gyakorlati képzőhelyek akkreditációs rendszerének kidolgozása és fokozatos bevezetése, illetve a kamarai szakképzési feladatok egységes megvalósítását szolgáló on-line alapú integrált informatikai rendszer kifejlesztése. A többi között erről is tájékoztatták a május 6-án tartott, szakképzéssel foglalkozó konferencia résztvevőit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az Oktatási Minisztérium vezetői.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.