Raskó György agrárközgazdász sikeresnek ítélte a magyar kormány koppenhágai tárgyalásait: az Európai Unió minden kvótája magasabb a mostani termelési szinteknél. A szerződés szerint az egy hektárra vetített termésátlag is jóval magasabb, mint a többi csatlakozó országé, eszerint egy magyar gazda már az első évben is több területalapú támogatást kap, mint egy portugál vagy spanyol.
A magyar termőföld idegen kézbe kerüléséről Szanyi úgy vélekedett: sokan azt várják, hogy a Magyarország számára biztosított hét plusz három éves védelmi időszakban a magyar földárak elérik az uniós átlagot, ami az árak megtízszereződését jelentené. Erre alapozva nem érdemes földet venni, ám az szinte biztos, hogy a bérleti díjak jelentősen emelkedni fognak.
Az államtitkár szerint a magyar mezőgazdaság ma az unió nettó exportőre, így nem kell attól tartani, hogy ne lennénk versenyképesek a csatlakozás után, és gazdák ezrei vesztenék el munkájukat a következő években: a vidékfejlesztési pénzek és a Közös Agrárpolitika rendelkezései 2-300 ezer új munkahelyet hoznak majd létre. Az eddigieknél jóval stabilabb, kiszámíthatóbb piaci környezet a befektetők számára is vonzóbbá teszi a magyar mezőgazdaságot, a tőkebeáramlásból pedig lesz pénz a szakma technológiai megújulására, modern eszközökkel való felszerelésére. A falugazdászok és szaktanácsadók hálózata pedig már most is segíti a termelőket.
A sertéstenyésztésről szólva Szanyi Tibor megállapította: ma egy magyar disznó felnevelése során 30 százalékkal több takarmányt használnak fel, mint az Unióban, ezért szükséges volna növelni az ágazat hatékonyságát. Az uniós csatlakozással sokkal élesebb verseny vár a magyar sertéstenyésztőkre, mivel az Európai Unió egységes külső védővámjai alacsonyabbak, mint a most hatályos magyar tarifák, ezért az olcsó ausztrál vagy új-zélandi disznóhús is olcsóbban jöhet majd be. Raskó György ugyanakkor biztos abban, hogy az ágazat modernizálása után komoly fellendülés veheti itt is kezdetét, lévén az abraktakarmány Magyarországon messze a legolcsóbb az Unión belül.
A megjelentek egyetértettek abban, hogy a legnagyobb lehetőségek azokban a termelési ágakban rejlenek, amelyek egyediségükkel, hungaricum jellegükkel megkülönböztetett helyet vívhatnak ki maguknak a piacon. Az elmúlt években komoly üzletté vált a biogazdaság, amely főleg a kistermelőknek kínál kiemelkedő bevételt. Előnyt jelent, hogy a magyar állat- és növényegészségügyi szabványok szigorúbbak, mint az uniós előírások. A magyar élelmiszerek biztonságosak, megbízhatóak és ezért is értékesek; megéri a reklámot az a tény, hogy magyar élelmiszer körül még soha nem volt botrány.
A mezőgazdaság helyzete az EU-ban
A magyar mezőgazdasági termelőknek nem csak az uniós támogatásokra, hanem főként a piacra kell összpontosítaniuk; a csatlakozással elsősorban a magyar termékek uniós piacokra kerülése lesz egyszerűbb – mondta dr. Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) által szervezett beszélgetésen.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.