A nyugati szoftvercégek bekebelezik, kiszorítják-e a magyar cégeket a piacról, vagy tán a magyar vállalatok mennek külföldre? A GriffSort Rt. vezetői úgy vélik, magyar cégek nem települnek ki, többek között azért, mert a munkaerő-vándorlást sokhelyütt továbbra is korlátozzák. De nem várható a nagy külföldi szoftvercégek beözönlése sem. Hiszen jöhettek volna eddig is, de akik megpróbálták, azok közül többen kudarcot vallottak: nem ismerték eléggé a magyar viszonyokat és a speciális magyar igényeket. Ezek nélkül viszont vállalatirányítási rendszereket fejleszteni és frissen tartani nem lehet. A nagynevű külföldiek nem tudtak megfelelni a speciális magyar igényeknek, nem voltak kellően jártasak a magyar pénzügyi- és számviteli szabályozásban, s főleg nem voltak naprakészek. A Miniszterelnöki Hivatal 1992 óta Griffsoft Forrás vállalatirányítási rendszerrel dolgozik, de Pécs önkormányzata is ezt használja 2000-től kezdve. Forrás SQL rendszer üzemel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon, az Országos Vízügyi Főigazgatóságon és valamennyi vízügyi igazgatóságon is, valamint például a Tisza Volán busztársaságnál, ahol 1500 dolgozó és 405 jármű munkáját hangolja össze a rendszer.
Hogyan lehet EU-kompatíbilis a Forrás, a speciálisan magyar program? Ugyan azt kell tenni, mint eddig – vallják a GriffSoftnál –, azaz pontosan meg kell felelni a partner igényeinek. Előbb utóbb az ügyfélnek kell ugyanis EU-szabálykövetővé válnia – folyik a jogszabály harmonizáció a pénzügy és a számvitel területén –, s ha a vállalatirányítási rendszert az ügyfél igényire szabják, automatikusan eu-szabványossá válik a termék is.
Az uniós pályázatok révén nő a fizetőképes kereslet. Sok magyar cég van, amely az ügyvitel területén is szeretne megfelelni az új elvárásoknak, de a korszerű vállalatirányítási rendszerek beszerzéséhez nincs elég saját ereje. Nekik a Griffsoft felajánlja, hogy segít megírni a pályázatot. A szolgáltatás népszerűségét mutatja, hogy az elmúlt néhány hónap során több mint tíz sikeres pályázatot nyújtott be a Griffsoft ügyfeleivel közösen.
Harmadik dolog, hogy a munkaerő-vándorlás korlátozása miatt továbbra sem a magyar munkaerő megy nyugatra, hanem – őket elérendő – a külföldi cégek jönnek ide, olcsóbban dolgoztatni. Ezek a cégek egyre-másra alakíthatják helyi leányvállalataikat, s ezek újabb potenciális piacot jelentenek cégünknek. Az újonnan betelepülők vállalatirányítási ügyben a helyi szoftvervállalatokat részesítik majd előnyben, éppen a magabiztos helyismeretük, az itteni jogszabályok és gazdasági viszonyok közötti megbízható tájékozódó képességeik miatt. Miközben tehát EU-kompatibilisek leszünk, egyben specialisták is. Ez kitűnő piaci pozíció – vélik a Griffsoftnál.
Segítség a pályázatok írásához
Három év után először ismét nő a lakossági várakozásokat tükröző Fogyasztói Bizalom Index a CFK Piackutató Intézet felmérései szerint, miközben a magyar szoftvergyártó- és forgalmazó vállalkozások is bizakodóak az EU-csatlakozás első napjaiban. Árbevételük 20 százalékos növekedését várhatják már ebben az évben az EU-csatlakozástól a magyar szoftvercégek – hangzott el a GriffSoft Rt. vezetőitől. A cég meggyőződése, hogy a piacnyitás növeli majd a termékeik iránti keresletet. Egyrészt, mert az erre terjeszkedő nyugat-európai cégek minden bizonnyal a magyar vállalatirányító programokat keresik majd, tekintve, hogy ezektől várható az itteni szabályozók legjobb ismerete és alkalmazása. Másrészt új piacot jelenthetnek azok a magyar kis- és középvállalatok, amelyek most indulnak Európa felé, ahol viszont egy-egy munka elnyerésénél követelmény a vállalatirányító rendszerek használata. Nyilvánvaló, hogy a kedvezőbb árú, és a fent leírt erényekkel bíró magyar programokat keresik majd.
Erre inspirálhatja őket az a nem elhanyagolható tény is, hogy összesen mintegy 1,1 milliárd forintnyi pályázati pénzt nyerhetnek a papír alapú, elavult vállalati adminisztráció korszerűsítésére. Ez mintegy száz közepes magyar vállalatot juttathat fél áron a számítógépes vállalatirányítás ma már nélkülözhetetlen szoftvereihez. Ugyan ez vonatkozik az önkormányzatokra, ahol tragikus a helyzet: mindössze 10 százalékuk rendelkezik a bürokratikus működést gördülékenyre váltó, korszerű irányító programokkal.
A Griffsoft felajánlja, hogy – minden anyagi kockázatot magára vállalva – megírja, illetve megíratja a pályamunkát minden vállalkozás illetve önkormányzat számára, amely együtt pályázik vele.
A magyar szürkeállomány lehetőségei az EU-ban
Mit hozhat egy magyar szoftvervállalat számára a kibővült belső piac? Arányosan nagyobb üzleti lehetőségeket, vagy inkább veszélyeket? A GriffSoft Rt. vezetői szerint egyik lehetőség bekövetkezése sem valószínű.
Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői
Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa
A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.