A Völner-ügyben egymásnak üzengetnek a bírók

Az Országos Bírói Tanács fegyelmi eljárás azonnali megindítását szorgalmazta a Völner-ügyben. Ennek előzménye, hogy kiderült, a mindenható igazságügyi miniszterhelyettest korrumpáló Schadl György ki akart rúgatni egy neki nem tetsző bírót. A végrehajtók főnökét az ügyben fogadta a Fővárosi Törvényszék elnöke. Az Országos Bírói Tanács tagjai szerint már önmagában ez a tény is elfogadhatatlan.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A nyilvánosságra került nyomozati anyag szerint Schadl Györgynek sikerült bejutnia a Fővárosi Törvényszék elnökéhez annak érdekében, hogy az egyik bírót eltettesse az útból.

Nem jól sikerült találka. Fotó: birosag.hu

A dokumentumok szerint Tatár-Kis Péter azt közölte Schadlel, hogy kirúgni ugyan nem tudja a kellemetlenné vált kollégáját, de „diszkomfortossá tenni az életét és csoportvezetői megbízást visszavonni, azt lehet, ha indokolt”. Ez a mondat így azért nagyon szomorú, mert korábban a kkv-k ügyvédje, dr. Ésik Sándor már jelezte nekünk, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás függetlensége a gyakorlatban nem biztosított, mert a bírókat külső nyomás alá lehet helyezni. „Hiába van papíron bírói függetlenség, tudnak ártani a renitenskedőknek.” Tatár-Kis Péter mondatában az is szomorú, hogy nem megvédte kollégáját a külső támadástól, kikérve magának egyáltalán a beavatkozási szándékot, hanem inkább együttműködő attitűdöt tanúsított. Ezt Schadl György valószínűleg annak köszönhette, hogy egy igazságügyi miniszterhelyettes hátszelével érkezett.

A nyomozati anyagban foglaltak megismerését követően az Országos Bírói Tanács fegyelmi eljárás azonnali megindítását szorgalmazta, ki is mondva, a Fővárosi Törvényszék elnöke, Tatár-Kis Péterrel szemben. Erre reagált most az Országos Bírósági Hivatal elnöke, aki egyedül jogosult ilyen eljárást indítani a Fővárosi Törvényszék elnöke ellen. Senyei György Barna szerint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § (6) bekezdésének b) pontja alapján elrendelt igazgatási célvizsgálat egyelőre elegendő az ügyben és ezért nem kezd most fegyelmi eljárást Tatár-Kis Péterrel szemben. Ahogy fogalmaz, a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a célvizsgálat szükséges és egyben elégséges eszköze a bíróságok függetlensége és pártatlansága védelmének.

Éppen a bírói függetlenség védelme – és a tisztességes eljáráshoz való jog – indokolja, hogy fegyelmi eljárás kezdeményezésére ne csupán a sajtóban megjelent információk, hanem szabályozott eljárás során megállapított tények alapján kerüljön sor. A célvizsgálat lefolytatása ekként elengedhetetlen bármely esetleges további eljárás és intézkedés megtételéhez – erre figyelemmel fegyelmi eljárás megindításának kezdeményezése jelenleg még idő előtti volna.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo