A magyarok harmada úgy véli, meg sem éri a nyugdíjas kort

A megkérdezettek 31 százaléka érzi úgy, hogy meg sem éli a nyugdíjaskort – többek között ez derült ki a K&H felméréséből, amely a magyarok jelenlegi és jövőbeli egészségügyi állapotát is vizsgálta.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A 30-59 évesek 44 százaléka úgy gondolja, hogy nyugdíjasként sokkal kevesebb egészségügyi problémája lesz, mint az átlagnak, addig a megkérdezettek közel hatoda, 14 százaléka teljes biztos benne - áll a K&H által készített Biztos jövő indexben. 17 százalék pedig valószínűnek tartja, hogy meg sem éri ezt a kort. A pesszimizmus főleg a férfiakra, a 30-as korosztályra, illetve a falvakban élőkre igaz.

Így spórolnak nyugdíjra a fiatalok
Az X-generáció jelentős része szerint az 1980 és 1994 között születettek csak rövid távon gondolkodnak pénzügyeikről, nem takarékoskodnak és idősödő szüleik nem számíthatnak az ő anyagi támogatásukra – derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából.
Csak reméljük a jó egészséget

17 százalékos azoknak az aránya, akik szerint rossz egészségügyi állapotuk miatt kórházba kerülnek majd idős korukra, és ugyanennyien gondolják, hogy elkerülhetetlen lesz az otthoni ápolás a nyugdíjas éveik során. Valamivel kevesebben, a megkérdezettek 15 százaléka tartja reálisnak, hogy az egészsége miatt idősotthonban kell töltenie nyugdíjas éveit.

A jó egészségért azonban a felmérés szerint kevesen tesznek: tízből hét ember bejár dolgozni betegen is, bár ebben a kérdéskörben megfigyelhetők regionális eltérések. A Kelet-Magyarországon élők közel 80 százaléka megy dolgozni a betegsége ellenére, a központi - Budapestet is magában foglaló - térségben azonban ennél kevesebben (66 százalék) tesznek így.

A többség ráadásul betegen sem feltétlenül fordul szakemberhez, 70 százaléka mondta ugyanis azt, hogy nem szívesen megy orvoshoz, inkább otthon kúrálja magát. Szűrővizsgálatokra is csak 55 százalék - és inkább a nők - járnak rendszeresen. Az idősebbek azonban komolyabban veszik a megelőzést: az 50-es korosztály kétharmada, a fiatalabbaknak kevesebb, mint fele fordul meg rendszeresen szűrővizsgálatokon.

Tízből hatan állították azt, hogy legalább napi 7-8 órát tudnak aludni, ráadásul minél magasabb valakinek a fizetése, annál többet tud aludni. Hetente a válaszadók kevesebb, mint fele sportol rendszeresen. Leginkább a harmincasok szakítanak időt a sportra, legkevésbé pedig a falvakban élőknek jut idejük a testmozgásra.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo