A hétvégén még mindenképpen óraátállítás

Október utolsó hétvégéje az óraátállítás ideje. Október 28-án, vasárnap hajnalban állítjuk vissza óráinkat 3-ról 2-re, véget ér tehát a nyári és megkezdődik a téli időszámítás. A tervek szerint 2021-ben szűnhet meg az óraátállítás az EU-ban.

A nyári időszámítás Európában egységesen elfogadott rendszer, mellyel a helyi időt március végétől október végéig egy órával előre állítjuk az adott időzóna idejéhez képest. A normál, azaz a téli időszámításhoz október utolsó vasárnapjától március utolsó vasárnapjáig térünk vissza. 

Kép: Pixabay

A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. évek óta méri és elemzi az óraátállítás körüli napok fogyasztási adatait. Ezekből látszik, hogy az óraátállítással évente egy közepes méretű magyar város teljes fogyasztásának megfelelő villamos energiát spórolunk meg.

Óraátállítás: érvek és ellenérvek
Jó eséllyel az idén elbúcsúzhatunk az óraátállítástól, legalábbis az Európai Bizottság elnöke szerint ideje felülvizsgálni a kérdést. Összegyűjtöttük az érveket és ellenérveket az óraátállítás mellett és ellene.

Az 1980 óta működő rendszer segítségével eddig közel 4000 gigawattórára becsülhető az energiamegtakarítás, amely az ország közel 5 heti átlagfogyasztásával egyenlő. Az óraátállítás haszna ugyanakkor a környezetvédelem területén is megmutatkozik: az alacsonyabb fogyasztás kevesebb károsanyag-kibocsátással jár. 

A korábban tervezett 2019 helyett csak 2021-ben szűnhet meg az óraátállítás az EU-ban. Egy javaslat szerint a nyári időszámítást választó országokban 2021. március 27-én, a télit választóknak október 31-én kellene utoljára állítaniuk az órát.

Korábban arra lehetett számítani, hogy az európai konzultáció eredményei után már jövőre megszűnik az óraátállítás, az Európai Bizottság ezt javasolta, a friss jogalkotási terv azonban több időt ad a tagállamoknak. A kidolgozott menetrendet az EU-csúcson adták oda a tagállamoknak – írta a Portfolio a Bloomberg alapján.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo