50.000 forintot szánunk karácsonyi ajándékokra

Karácsonyi dalok a plázákban, tömeg és fahéjillat: indul az év legnagyobb bevásárlássorozata. Az ajándékkeresők több mint 85 százaléka a következő hetekben tervez megvenni szinte mindent, amit majd a fa alá tesz december 24-én – többek között ez derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett friss felméréséből. A válaszadók zöme (36%) 4-5 fő számára tervez vásárolni, valamivel kevesebben (32%) pedig 1-3 személynek. Átlagosan 46.870 forintot szánunk a karácsonyi ajándékokra, és ennek majdnem a felét online költjük majd el.

A nőket jobban elkapja a vásárlási láz

A felmérés eredményei megerősíteni látszanak a sztereotípiákat: míg a legtöbb férfi (41%) maximum 3 személyt ajándékoz meg, addig a nők többsége (36%) 4-5 főnek tervez vásárolni, de sokan (29%) akár 6-10 személynek is kedveskednek.

A kutatás szerint egyre korábbra esik a karácsonyi nagybevásárlás: a kitöltők 37 százaléka novemberre, 41 százaléka pedig december elejére időzíti az ajándékok beszerzését. Ugyanakkor csupán a válaszadók 13 százaléka jár egész évben nyitott szemmel. Meglepő módon a tengerentúlon már-már piros betűs ünnepnek számító Black Fridayre és Dotcommerce dayre is csak kevesen készülnek hazánkban, a válaszadók csupán 5 százaléka számol a különleges akciókkal. Szintén kevesen halogatnak, mindössze a felmérésben részt vevők 3 százaléka hagyja az utolsó pillanatra a vásárlást, és e tekintetben elenyésző a nemek közötti különbség.

Kép:Pixabay

Azt adjuk, amit kapni szeretnénk

Az online piactér nemcsak arról kérdezte meg a felhasználóit, hogy milyen ajándékot fognak vásárolni, hanem arról is, hogy mit látnának szívesen a fa alatt. A legtöbben ruhát (73%), könyvet (68%) és szépségápolási terméket (60%) szeretnének kapni, és ezeket is tervezik venni, vagyis hasonló ajándékban gondolkodnak, mint amire saját maguk vágynak. Ennek némileg ellentmondóak a számítástechnikai eszközök (notebook, tablet stb.), amelyek sokak (53%) kívánságlistáján szerepelnek, mégis kevesebben (40%) lepik meg vele szeretteiket. Helyette inkább a háztartási kisgépek kerülnek majd a kosarakba (51%), így előfordulhat, hogy a vágyott új laptop helyett többen egy praktikus robotporszívót találnak a fa alatt, amelyet rögtön be is vethetnek az ünnepek utáni romeltakarítás során. A tervezett ajándékok között előkelő helyen szerepel még a gyerekjáték (61%), ami érthető, hiszen a szülők számára gyermekük boldogsága és kívánságának teljesítése szinte mindennél fontosabb.

30 milliárdos forgalmat várnak az idei fekete péntekre
Újra itt a fekete péntek, és nagyobb, mint eddig bármikor. Idén rekordszámú kereskedő csatlakozik az Amerikából átvett kezdeményezéshez. A webáruházak 62 százaléka jelezte, hogy nála is lesz Black Friday. A GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei negyedik felméréséből kiderül, hogy az e-kereskedők csak a fekete péntek napjára mintegy 1,1 millió rendelést és 25-30 milliárd forintos forgalmat várnak.
Egyre több ajándékot rendelünk online

Idén a karácsonyi bevásárlás felét már online intézzük: átlagosan több mint 23.000 forint értékben pakoljuk tele a virtuális kosarunkat – elsősorban könyvekkel (60%), illetve a már említett háztartási kisgépekkel (59%). Hasonlóképp, túlnyomó részben inkább az internetről rendelünk számítástechnikai eszközöket (62%) és gyerekjátékokat, LEGO-t (72%). Manapság egyre népszerűbb az élmények – például üdülés vagy wellness hétvége –ajándékozása. Az ilyen jellegű meglepetéseket az esetek 91 százalékában szintén az interneten szerezzük be, ahol különféle csomagokat érhetünk el egyszerűen, és sokszor igen kedvezményesen.

A felmérés szerint főleg a kényelem miatt (73%) választjuk a virtuális üzleteket, ami nem csoda, hiszen az online vásárlás sokszor csábítóbb, mint a plázákban tolongás. Fontos döntési szempont még az egyszerű ár-összehasonlítási lehetőség (62%), ráadásul így kedvezőbb árakkal (51%) és szélesebb választékkal (43%) találkozhatunk. Gyakran fordul elő például, hogy olyan termékre bukkanunk az online katalógusban, amit a boltokban nem vagy csak nehezen találnánk meg magunktól.

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy online vásárlás esetén házhozszállítást is kérhetünk, ami tovább növeli a kényelemérzetet. „Karácsony előtt ugrásszerűen nő a futárszolgálattal történő kézbesítések aránya. Idő és energia hiányában ugyanis a vásárlóknak gyakran megéri egy picivel többet áldozni az ajándékbeszerzésre, hogy elkerüljék az ilyenkor jellemző zsúfoltságot és sorban állást. A felmérésünkben részt vevők visszajelzései alapján a neten vásárolt tárgyak közel 60 százaléka így jut el idén év végén a vevőkhöz. A fizetési módok tekintetében még mindig a készpénz a legjellemzőbb (36%), de már egyre gyakoribb a banki átutalás (28%) és az online fizetés is (22%)” – mondta Szanitter Áron, a Vatera vezetője.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo