Mérnökök és lakatosok lehetnek idén a legkeresettebbek

Idén főként gépész-, villamos-, valamint vegyészmérnökök, emellett lakatosok, forgácsolók és hegesztők lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon, vagyis ezekben a szakmákban nőhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján megtalálható Munkaerő-piaci Barométer 2013 című összegzésből kiderül, hogy a két szervezet több mint 7000 gazdálkodó válaszaiból állította össze előrejelzését. A megkérdezett cégek és vállalkozások által foglalkoztatottak létszáma 2012-ben meghaladta a 646 ezret.

Országos összesítésben 2013-ban még az egyéb termék-összeszerelők, a minőségbiztosítási mérnökök körében emelkedhet leginkább a foglalkoztatottak száma, míg a munkaerő létszámának legnagyobb csökkenése az általános irodai adminisztrátor, az egyéb ügyintéző foglalkozások esetében várható. Ezeknél a szakmáknál 100 vagy annál több munkavállaló elbocsátását tervezik a megkérdezett munkáltatók. Ennél kisebb mértékű létszámcsökkenést terveznek például az autóbuszvezetőket, szakorvosokat, gépjárműjavítókat, általános iskolai tanárokat, villanyszerelőket foglalkoztatók.

Az egy évvel korábbi barométer adataihoz képest döntően nem változtak a leginkább javuló pozíciójú foglalkozások, bár ez nem azt jelenti, hogy az egyes foglalkozások helyzete abszolút statikusnak tekinthető, ugyanis kisebb-nagyobb mértékben egymáshoz viszonyított helyzetük is változhat - hívja fel a figyelmet az NFSZ és az MKIK.

A 2013-as barométerben a legkeresettebb foglalkozások – ahol a várható létszámnövekedés a 100 főt is meghaladja – köre a 2012-es előrejelzéshez képest, ha kismértékben is, de bővülést mutat. Ennek eredményeként itt megjelentek a villamosberendezés-összeszerelő, a villamos gépek és készülékek műszerésze, javítója, a villamosipari technikus (elektronikai technikus) vagy a kereskedelmi tevékenységet folytató egység vezetője foglalkozások.

Ideje átnézni a munkaszerződéseket!
Január 1. napján az új Munka törvénykönyve teljes terjedelmében hatályba lépett, így nem árt újra áttekinteni, milyen változásokat hozott az új szabályozás és mik a mostantól érvényes újdonságok.
Száz vagy annál több munkavállalót terveznek felvenni idén a megkérdezett cégek többek között bolti eladónak, szabónak, varrónak, rakodómunkásnak, tehergépkocsi vezetőnek, húsfeldolgozónak, mérőóra-elolvasónak, vagy villamos berendezés összeszerelőnek - derül ki az adatokból. Ezzel párhuzamosan a leginkább romló pozícióval rendelkező foglalkozások köre, ha kismértékben is, de szűkült a 2012-es előrejelzéshez képest.

A pályakezdők körében 2013-ban a legkeresettebbek a bolti eladók, az egyéb termék összeszerelők, a gépészmérnökök, a húsfeldolgozók és a lakatosok lehetnek. A felsőfokú iskolai végzettséget igénylő foglalkozások körében ebben a tekintetben a gépészmérnökök, a villamosmérnökök, az elemző közgazdászok lehetnek a legkeresettebbek 2013-ban - mutat rá a felmérés. Az elemző közgazdászok iránt mutatkozó keresleti igény elsősorban Közép-Magyarországon lehet meghatározó jelentőségű.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo