Mehetnek a magyar marhák Kínába

Megnyílt az út a magyar marhahús Kínába irányuló exportja előtt. Az úgynevezett marhahús-protokoll mostantól lehetővé teszi a magyar tőkehús szállítását a kínai piacra. Folyamatban van a sertéshús készítmények és a baromfitermékek engedélyeztetése is.

Kép: Pixabay

„Folyamatban vannak a baromfihúsra, a sertéshústermékekre, illetve a tej és tejtermékekre vonatkozó engedélyezési eljárás is” - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Pekingben, miután aláírta az erről szóló dokumentumot a kínai minőségfelügyeleti, ellenőrző és karanténhivatal miniszterével, Cse Su-pinggel.

Mivel a magyar export döntő része lábasjószág, a jövőben remélhetőleg a magasabb feldolgozottsági fokú és ennél fogva kedvezőbb árakon értékesíthető termékek felé mozdul el a kivitel. a szarvasmarha létszám az elmúlt három évben folyamatosan nő, tavaly például 8-10 százalékkal emelkedett. Az új lehetőség elősegíti azt is, hogy az állatlétszámot tovább növeljék. (A magyar disznókat egyébként Vietnámban is szívesen látják.)

Fazekas Sándor arra a kérdésre, hogy Magyarországon konkrétan milyen hatása lesz a nyers marhahúsexport előtt nyíló lehetőségnek, azt válaszolta, bízik abban, hogy élnek vele a magyar szarvasmarha ágazat szereplőit, benne a csúcsminőséget előállító szürkemarha tartók.

Fazekas Sándor, visszautalva sanghaji programjára, beszámolt arról is, hogy a Prowine borkiállítás magyar standján kilenc magyar pincészet mutatkozik be és külön - kiemelt helyen - a magyar borkiválóságok is helyet kaptak.

"Mintegy 20 ezer hektoliter bort adunk el Kínában évente, amit szeretnénk növelni" mondta. Hozzátette: a világ legnépesebb országában egyre nő a borfogyasztás, ezen az ígéretes piacon jelen kell lenniük a magyaroknak is.

Cse Su-ping - utalva arra,hogy a magyar sertés-, liba-, kacsa- és nyúlhús termékek előtt is szabaddá vált az út -, úgy vélte, e lehetőségek fényében Magyarország előnyös szerephez jutott. Egyúttal megerősítette: helyszíni vizsgálataikkal igazoltnak látják, hogy a magyar feldolgozók, hűtőházak a magas minőségi követelményeknek megfelelő színvonalon dolgoznak.

Tekintsük lehetőségnek az exporttilalmat!
Ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy ablak – tartja a mondás. Az orosz embargó által érintett magyar kis- és középvállalatoknak ennek fényében ugrásra készen kell figyelniük az exporttilalom miatt megnyíló új üzleti lehetőségekre.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo