Ezért drágul a kenyér

Ugyan 2009-ben a válság idején az élelmiszeripar jól állta a sarat, tavaly június óta zűrzavaros piaci körülmények között kell teljesítenie, ami hatással van a globális élelmiszerárakra, s különösen erős nyomást gyakorol a feltörekvő gazdaságokra. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a befektetők egyre inkább ódzkodnak a kockázatvállalástól, illetve mindinkább jellemző világszerte a pénzszűke. Ez negatívan hat az ágazatban elérhető árrésekre. 

A gazdaság lassulása az Amerikai Egyesült Államokban és az euró övezetben, továbbá a Japánban bekövetkezett nukleáris katasztrófa hatásai együttesen megterhelték a szektorban tevékenykedő nagyvállalatok és kereskedők kapcsolatát. A kis- és közepes vállalatok gazdálkodása is nehezült a fejlett gazdaságokban is egyre nehezebben elérhető finanszírozás miatt. Magyarországon sorsdöntő időszakot él az élelmiszeripar, amelynek cégei közül sok a talpon maradás és a bedőlés határán billeg. Ugyanakkor a Coface kockázati besorolása alapján az élelmiszeripari vállalkozások összességében - egyéb szektorokhoz képest - még viszonylag elfogadható pozícióban vannak.Az elemzés azokat a vállalkozásokat veszi górcső alá, amelyek mezőgazdasági terményeket (búzát, árpát, rizst, kakaóbabot, cukrot), valamint haszonállatokat dolgoznak fel emberi fogyasztás céljára.


Nyomás alatt az élelmiszeripar
Kép:sxc

A piaci volatilitás és emelkedő árak jelentik a cégek számára a legnagyobb kockázatot. (Az  élelmiszerárak változékonysága a legnagyobb probléma az éhezés megoldása ügyében is az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezetének (FAO) elnöke a brazil José Graziano Da Silva szerint.) Jelentős termelési tényezőként a mezőgazdasági termények árai az elmúlt időkben az egekbe szöktek. 2010 augusztusa és 2011 augusztusa között, a rizs kivételével minden termény árának növekedés rekordszintet ért el, kezdve a 15 százalékos pluszt elérő hús- és tejtermékekétől, a 26 százalékkal dráguló gabonaféléken át, egészen az 51 százalékos áremelkedést produkáló cukorig. Mivel az aktuális termelési kilátások a várakozáson felüliek, így augusztus óta lefelé mutató trend figyelhető meg.

Az erőteljes spekuláció mellett számos tényezőre vezethető vissza a nemzetközi piaci árak növekedése ebben az ágazatban. Nő a kereslet, nem kis részben amiatt, hogy a feltörekvő országokban erősödik a középosztály, melynek változnak az étkezési szokásai. A termelési folyamatok bizonytalanabbá válását, illetve az árak volatilitását eredményező további tényezők közé sorolandó a szélsőséges időjárás, a pusztító járványok, a állatállománnyal kapcsolatos átláthatóság hiánya, továbbá az, hogy a kormányok egyre gyakrabban értékesítik a földet a feltörekvő nemzetközi szereplőknek, hátrányba hozva ezzel a helyi termelőket.

A fejlett országok kis- és közepes élelmiszeripari vállalatai jelentik a leggyengébb láncszemet. A mostani gazdálkodási környezetben a vállalatok nyereségmarzsa és likviditása többé-kevésbé nyomás alatt marad, függően attól, mennyire képesek áthárítani a nagykereskedőkre és kereskedelmi partnereikre a magasabb árakat. A kis- és közepes vállalkozások a nagy nemzetközi csoportoknál kevésbé képesek kezelni az árak volatilitását, mivel az előbbiek képesek ezt kezelni fedezeti ügyletekkel, amellett, hogy igen rugalmasan képesek tovább javítani a termelékenységüket.

Ezen túlmenően a legjelentősebb vállalatok jelenléte a fellendülő piacokon lehetővé teszi az áruellátás biztosítását a lehető legjobb áron. Az is tény ugyanakkor, hogy ezeknek a vállalatoknak kell lefolytatniuk az áralkukat a nagybani kereskedőkkel. Mindazonáltal az ezen cégek által kimutatott jelentős mértékű árrés miatt összességében nincsenek veszélyben. A fejlett országokra jellemző fogyasztáscsökkenést ezen nagy cégek esetében a feltörekvő piacokon tapasztalható felfelé irányuló trend ellensúlyozza.

A nagy élelmiszeripari csoportokkal ellentétben, az elsősorban hazai pályán játszó kis- és közepes élelmiszeripari vállalkozások egyszerre számíthatnak gyenge növekedésre a fejlett gazdasági régióban, és recessziós körülményekre az euróövezet perifériáján elhelyezkedő országokban. A feltörekvő országokban a jelentős nemzetközi cégek mellett működő kisebb vállalkozások egyaránt hasznot húznak a lakosság dinamikus fogyasztásbővüléséből, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz a gazdaságok túlfűtöttsége.

A Coface azzal számol, hogy 2011 utolsó negyedévében és 2012-ben az agráripari termékek árai továbbra is magasak maradnak az augusztus óta tapasztalható enyhe árcsökkenés és a világgazdaság növekedésének lassulása ellenére. Ezt a trendet támasztja alá az egyre jellemzőbb globális pénzszűke, amit erősít az expanziós amerikai monetáris politika.

Miközben a kisebbek szervezetek várhatóan megszenvedik a beruházások finanszírozásával kapcsolatos nehézségeket, az élelmiszeripar konszolidációja folytatódni fog, amíg a bankhitelekhez való problémás marad. Ez mindenképpen a törékenyebb, pénzügyi kockázatoknak erősebben kitett vállalkozások körében a fizetésképtelenség növekedését fogja eredményezni. 2011 januárja óta a Coface által mért fizetési problémák tendenciáját jelző un. „payment incident index" az élelmiszeripari cégek tekintetében együtt emelkedett a termények égbe szökő árával.

Regionális trendek
  • Európában nem egységes az élelmiszeripari ágazat helyzete. Az idén vegyes eredmények várhatók Nyugat-Európában, ahol a lakossági fogyasztás várhatóan mérséklődik, különösen az Egyesült Királyságban, Görögországban, Portugáliában és Írországban. Ennek eredményeként a fizetésképtelenség növekedése várható a élelmiszeripari cégek körében. Kelet-Európában optimistább a trend, hiszen a gazdasági növekedés üteme közel 3,8 százalék lehet. Ugyanakkor a háztartások folytatják adósságuk lefaragását, ami kedvezőtlenül hat a fogyasztásukra. Franciaországban az élelmiszeripar marad a vezető ágazat és a második legnagyobb foglalkoztató. Annak ellenére, hogy az ágazat jól állta a sarat a válság idején, 2010 óta a fizetésképtelenségek előfordulása megszaporodott, ami a magasabb alapárakra vezethető vissza, illetve arra, hogy az ágazat teljesítménye kifulladóban van a nemzetközi piacokon. Magyarországon Az utóbbi időszakban csökkent az élelmiszeripari társaságok nemzetközi versenyhátránya, köszönhetően annak, hogy – eredményeket inkább csak közép– és hosszabb távon hozó – fejlesztésekkel, beruházásokkal előremenekültek. Az ágazat helyzete hosszabb távon kedvező lehet azért is, mert állandó a termékei iránti kereslet, jelentős az exportpotenciál, és sok cég van tőkeerős külföldi tulajdonban – hangsúlyozza Kárpáti Gábor, Coface Hungary ügyvezetője. Hátráltató tényező is akad azonban, kezdve az alapanyagárak nagyfokú ingadozásától, a beszerzési ár alatti kiskereskedelmi értékesítésen át, az import által támasztott egyenlőtlen versenyig, a feketegazdaságig. Bár Magyarországon a mintegy 550-600 ezer társas vállalkozás csupán 1 százaléka foglalkozik élelmiszeripari termeléssel, az ágazat mintegy 2,5 százalékkal járul hozzá a GDP-hez, s nagyobb szeletet hasít ki a külkereskedelemből, mint amire mérete alapján predesztinálva lenne. Fontossága is nagyobb a statisztikák által kimutatható súlyánál, hiszen ezer szállal kötődik egy sor más, nálánál meghatározóbb ágazathoz.
  • Az Amerikai Egyesült Államok hét élelmiszeripari óriáscége megtalálható a világ tíz legnagyobb ilyen profilú cégének listáján. Ennek ellenére méretük nem feltétlenül tükröződik befolyásukban az agresszív nagykereskedőkkel folytatott áralkuk során.
  • Japánban – amely a rizst leszámítva, élelmiszer szükségeltének 60 százalékét importból – az élelmiszeripari termelők egyre nehezebben találnak exportlehetőségeket, a jen erősödésének köszönhetően. Ezt a helyzetet súlyosbította a 2011. márciusi fukusimai tragédia. Ezek mellett az iparág helyzetét az sem segíti, hogy a várakozások szerint az idén némileg mérséklődik a háztartások fogyasztása, és 2012-ben is csak nagyon enyhe bővülésre lehet számítani.
    Kínában az élelmiszeriparnak két kockázattal kell szembenéznie: Egyfelől az élelmiszerbiztonsági problémák következtében rossz a szektor megítélése a kínai fogyasztók körében. Másrészt még erőteljesebben sújtja a szektort a meredeken emelkedő infláció, ami az alaptermékek magas árára és a növekvő bérekre vezethető vissza. A helyzet konszolidációja most zajlik, ami főként a nagyobb termelőket erősíti, miközben, ezzel párhuzamosan a érkező külföldi befektetők által is javul a az élelmiszeripari termékek minősége.
  • Brazília jelentős mezőgazdasági exportőrré vált, miközben nagy élelmiszeripari cégei nemzetközi terjeszkedésbe fogtak. A 2011 augusztusa óta a brazil reál leértékelésére irányuló nyomás ellenére az árfolyam magas szinten maradt, veszélyeztetve a helyi termelők exportját, amit a nem kielégítő infrastruktúra is nehezít.

 

 

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo